CBD és epilepszia

A kannabisz és származékainak anti-epilepsziás hatásait 1881 óta dokumentálták. Ma a kannabidiol (CBD) epilepszia kezelésében való ígéretes szerepe arra ösztönzi a szülőket, hogy CBD-t használjanak gyermekeik rohamainak csökkentésére. A kannabinoidok alkalmazása a rohamok kezelésére nem megalapozatlan, az örökké népszerű THC-molekulát már görcsrohamokban szenvedő gyermekek esetén is tanulmányozták. A korai, kannabinoidokkal végzett klinikai vizsgálatok és az epilepsziás esetek anekdotikus eredményei ígéretesek.

“John K., 40 éves, 1868-ban jött kezelésre, miután huszonöt éven át szenvedett rohamoktól. Ezek mind alvás, mind ébrenlét alatt előfordultak, két hetes időközönként. Volt előttük egy rövid figyelmeztetés, szédülés, majd eszméletvesztés, tónusos-klónusos görcsök, majd néhány automatizmus, – “furcsán viselkedik és nem tud felöltözni.” A rohamok megszűntek egy időre a bromid kezelés alatt, de visszatértek mikor a látogatás megszűnt. 1870 októberében ismét eljött, a bromid kálium adagnak naponta háromszor nem volt hatása és a rohamok a négy hónapos kezelés végén olyan gyakoriak voltak, mint valaha. Kannabisz indica kivonat naponta háromszor lett elrendelve: a rohamok azonnal megszűntek, “egy csodálatos változás” jelentette ki a beteg. Nem voltak rohamai hat hónapig, majd miután megszűnt a látogatás a rohamok újból jelentkeztek, de azonnal fel lettek tartóztatva azonos dózisú Indiai Kenderrel. Folytatódott a rohammenteség néhány hónapig, amíg távollétemben bromid helyettesítette az indiai kendert: a rohamok azonnal visszatértek és abbahagyta a kezelést. Hat hónap múlva visszatért a kórházba és az Indiai kenderrel eltelt két hónapban nem volt rohama. A harmadik hónapban újabb rohama volt és a beteg ismét megszűntette a látogatást és nem tért vissza.”

A CBD egyre népszerűbb, mint a THC, mert amellett hogy enyhülést biztosít, nem okoz pszichotróp hatást, és a THC-tól eltérő receptorokra hat. Az FDA új klinikai vizsgálatokat végez CBD-vel, de az még nem világos, hogy ez a gyógyszer pontosan hogyan működik. Nem jelent még meg olyan molekuláris mechanizmus, amely teljesen elmagyarázza a CBD hatásait, de ahogy azt az egyik orvos mondta a New Yorki Egyetemen tartott találkozón: “Az orvosok nem molekuláris mechanizmusokat kezelnek, hanem az embereket”.

Két olyan elmélet létezik, amelyek lehetséges magyarázatot adnak CBD hatásaira. Vagy legalábbis részben megmagyarázhatják, hogy a CBD hogyan működik a szervezetben. Az egy elmélet a CBD hippokampuszban betöltött szerepét támogatja. A hippokampusz az agy egyik csomópontja, ahol információcsere történik, és amikor ez az információcsere hibásan működik epilepszia alakulhat ki. A másik elmélet magában foglalja a kannabinoidok védőhatását az NMDA receptorok néven ismert proteineken keresztül. Az NMDA receptorok fontos szerepet játszanak a memóriában és a tanulásban, a kannabinoidok egyedi vagy “különleges” kölcsönhatási helyet is alkalmazhatnak ezeknél a receptoroknál (Gloss & Vickrey 2012).

A CBD a GABA neuronokon keresztül hat, ami képes megmagyarázni antiepileptikus tulajdonságait

Nehéz elhinni, de a CBD-vel kapcsolatos klinikai vizsgálatok 1978 óta zajlanak. Azonban csak néhány tanulmány van, amely a CBD-t önmagában vizsgálat utóbbi 30 évben. A CBD és a THC kombinálása számos klinikai vizsgálat tárgyát képezte, ez a gyógyszer Sativex néven ismert. A közelmúltban a CBD használatáról készült néhány anekdotikus jelentés megjelent a tudományos irodalomban is.

Korai anekdotikus beszámoló eredményei, amelyben 5 intézményesített epilepsziás gyermek részesült THC kezelésben: Hárman legalább olyan jól reagáltak, mint a korábbi kezeléseknél; a negyedik majdnem egészen, az ötödik pedig teljesen rohammentes lett (Davis és Ramsey, 1949).

“. . . Hatékonynak bizonyult az esetek 50%-ában.” “. . . ugyanaz a marihuána, amelyet olyan sokan félnek” http://antiquecannabisbook.com/chap03/Epilepsy/Epilepsy-P1.htm

Anti-epileptic Action of Marijuana-Active Substances

Egy 1980-ban közzétett CBD klinikai vizsgálat eredménye: “A 8 CBD alany közül 4 szinte teljesen rohammentes lett a kísérlet folyamán, és 3 másik beteg részleges javulást mutatott klinikai állapotában. A CBD 1 beteg esetében hatástalan volt. A 7 placebo beteg klinikai állapota változatlan maradt, míg az egyik beteg állapota egyértelműen javult.”

A kannabidiol krónikus alkalmazása egészséges önkénteseknél és epilepsziás betegeknél. (Cunha, et al., 1980)
“A vizsgálat első fázisában, naponta 3 mg/kg kannabidiolt (CBD) kapott 30 napig 8 egészséges humán önkéntes. További 8 önkéntes ugyanakkora mennyiségű, ugyanolyan glükózt tartalmazó placebo kapszulákat kapott egy kettős-vak beállításban. Neurológiai és fizikai vizsgálatokat, vér és a vizelet analízis, EKG-t és EEG-t végeztük heti intervallumokban. A vizsgálat második fázisában, 15 szekunder generalizált epilepsziában szenvedő beteget véletlenszerűen két csoportra osztottunk. Minden beteg naponta 200-300mg CBD-t vagy placebo kapott egy kettős-vak eljárásban. A hatóanyagokat 4 1/2 hónapig végig kapták. Klinikai és laboratóriumi vizsgálatokat, EEG-t és EKG-t végeztünk 15 vagy 30 napos időközönként. A betegek az egész kísérlet alatt folytatták a kísérlet előtt felírt antiepileptikumok szedését, bár ezek a gyógyszerek többé nem kontrollálták a betegség tüneteit. Minden beteg és önkéntes nagyon jól tolerálta CBD-t és sem toxicitás jeleit sem súlyos mellékhatásokat nem észleltek a vizsgálatban.”

A korlátozott klinikai vizsgálatokból, a kórházak és szülők anekdotikus információiból, valamint a gazdagon elérhető állatvizsgálatok adataiból a CBD lehetséges terápiás előnyei jól ismertek. Biztosan állítható, hogy elegendő bizonyíték van a CBD-vel végzett nagyméretű klinikai vizsgálatok támogatásához, nem mérgező és általában jól tolerálható a klinikai vizsgálatokban és az anekdotikus jelentésekben. A tiszta CBD-t kapó betegek száma azonban kicsi, a vizsgálatok pedig általában rövidek, és ez megakadályozza az általános orvostudomány számára, hogy megbízható következtetéseket vonjon le a kannabinoidok epilepszia elleni hatékonyságára vonatkozóan. A CBD szigorú klinikai vizsgálatokba való bevonása az orvosok számára elérhetővé teszi a CBD-alapú gyógyszerek felírásához szükséges információkat.

Íme néhány link a teljes tudományos cikkekhez, amelyek áttekintést és sok háttérinformációt nyújtanak a kannabinoidok epilepszia ellenes hatásairól:

CBD és Epilepszia – A GABA receptor

Ahogy azt az anekdotikus történetek egyre nyilvánvalóbbá teszik, az endokannabinoid-rendszer szerepet játszik az epilepszia kezelésében

Az egyik módja annak, ahogy a CBD csökkenti a rohamokat, az a GABA nevű neurotranszmitterre kifejtett hatása. A GABA egy nyugtató hatású vegyület, ami csillapítja az ingerlékenységet az agyban. Ha a GABA szintje túlságosan lecsökken, akkor nagyobb a valószínűsége egy roham kialakulásának. A CBD egy GABA-felvétel inhibitor, ami azt jelenti, hogy a CBD jelenlétében megnövekszik a GABA mennyisége az agyban.

Ausztrál kutatók arról számoltak be, hogy a CBD a GABA-A receptor “pozitív alloszterikus modulátorként” működik. Más szóval, a CBD oly módon lép kölcsönhatásba a GABA-A receptorral, hogy fokozza a receptor affinitását annak fő endogén agonistájával, a gamma-amino-vajsavval (GABA), amely a fő gátló neurotranszmitter az emlősök központi idegrendszerében. A Valium és más Benzodiazepinek nyugtató hatását a GABA receptor átvitel közvetíti. A CBD úgy csökkenti a szorongást, hogy olyan módon változtatja meg a GABA-A receptor alakját, amely felerősíti a GABA természetes nyugtató hatását.

A THC és a CBD egyaránt gátolják a szinaptikus ingerületátvitelt, vagy megváltoztatják azt ahogy az agyban lévő neuronok más vegyületeket kibocsátanak és elnyelnek. A CBD-ről azt is kimutatták, hogy képes növelni más gyakran használt antiepileptikumok hatékonyságát és neuroprotektív tulajdonságairól is ismert. Segít megőrizni az agysejtek egészségét és csökkenti a sejtkárosodást.

(A THC közvetve növeli a dopamin szintjét azáltal, hogy gátolja GABA-t. GABA általában visszafogja a nucleus accumbensbe felszabaduló dopamin mennyiségét. Azonban, amikor a THC blokkolja a GABA-t, a felszabadult dopamin mennyisége megnövekszik.)

A GABA rohamokban betöltött szerepe csak egy kis darabja a bonyolult epilepszia puzzle-nek. További kutatásokra van szükség, hogy teszteljék a CBD hatásosságát különböző típusú epilepsziákban. Ahogy egyre többet tudunk meg a működéséről, biztos, hogy további hatásmechanizmusokat fogunk felfedezni.

Példák arra, hogy a CBD hogyan állítja meg a rohamokat:

  • A CBD blokkolja az NMDA receptort (hasonló mechanizmussal mint a Felbamát)
  • A CBD fokozza a GABA receptort (hasonló mechanizmussal mint a Felbamát, a Depakote, a Tegretol, az Onfi, a Fenobarbitál)
  • A CBD stabilizálja az ioncsatornákat (hasonló mechanizmussal mint a Banzel, a Lamictal, a Dilantin, a Keppra,
    a Trileptal) 

A CBD antiepileptikus hatásait a vanilloid 1 receptor közvetíti
A legfrissebb kutatási adatok erősen utalnak a TRPV1 szerepére a CBD antikonvulzív hatásának lehetséges mechanizmusaiban. A nagy dózisú CBD antikonvulzív hatásának részleges gátlása a TRPV1 knockout egerekben jelezheti a TRPV1-től eltérő célpontok érintettségét.

CBD gyógyszer

Az EMA (Európai Gyógyszerügynökség) és az Európai Bizottság engedélyezte az Epidiolex, egy CBD alapú gyógyszer alkalmazását, az epilepszia két ritkán előforduló, súlyos formájára: Lennox-Gastaut (LGS) és Dravet szindrómára, kétéves vagy idősebb gyerekek esetében.

CBD alapú gyógyszert hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség

Egy tinédzser életen át tartó kannabiszreceptet kap az egészségügyi minisztériumtól

Szabványosított CBD olaj nyílt, retrospektív vizsgálata kezelés-rezisztens epilepsziában

A CBD alacsonyabb dózisban ugyanolyan hatásos volt, mint magasabb dózisokban epilepszia kezelésére

Növényi eredetű vagy szintetikus CBD: Az epilepsziában szenvedő betegek kívánságai és elkötelezettsége

A CBD hatékonysága epilepsziás betegeknél a klobazámhoz viszonyítva

A CBD és az orvosi kannabisz hatékony és biztonságos kezelhetelen epilepszia esetén

A CBD egy nyílt tanulmány szerint csökkenti a rohamokat további gyermekkori epilepsziás megbetegedésekben

A CBD hatékonyan csökkentette az epilepsziában szenvedő gyermekek rohamait

Epilepszia és viselkedéstani vizsgálat: a krónikus betegségekben szenvedőknél a CBD segít az életminőség javításában

Klinikai vizsgálatban a kannabisz kivonat csökkenti a gyermekkori epilepsziás rohamok számát

Tanulmány megállapítja, hogy az egész növényi kannabisz hatékonyabb epilepsziás betegekben a tisztított CBD-nél

Tanulmány: A kannabiszolaj csökkenti a rohamokat, javítja az életminőséget azoknál, akik Dravet-szindrómában szenvednek

CBD és klobazám kezelés összehasonlítása epilepsziára – retrospektív vizsgálat

Gyermekkori epilepszia kezelése CBD-vel: retrospektív vizsgálat

A kannabisz mint epilepszia-gyógyszer

Orvosi kannabisz epilepsziás rohamokra: Három orvos ígéretes adatai

A GW Bejelentette Az Új Epidiolex® (CBD) Pozitív 3. Fázisú Adatokat Dravet Szindróma és Lennox-Gastaut Szindróma Kezelésében

Klinikai kutatás: A CBD olaj csökkenti az epilepsziás rohamok gyakoriságát és súlyosságát

A CBD lehetséges kezelést nyújt katasztrofális epilepsziára

Klinikai tanulmány gyerekekkel: Kannabisz alapú gyógyszer csökkenti az epilepsziás rohamokat

Tanulmány: A felnőttek 90%-a sikeresen használ kannabiszt epilepsziára

CBD-dús orvosi kannabisz kezelhetetlen gyermekgyógyászati epilepsziára: A jelenlegi izraeli tapasztalat

A kannabisz epilepszia gyógyszer felére csökkenti a rohamokat

Kutatás: A THC megállítja az epilepsziás rohamokat

Esettanulmány: Gyógyszer-rezisztens gyermekgyógyászati epilepsziák kezelése CBD-vel

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
https://www.projectcbd.org/cbd-and-epilepsy