Több mint 30 000 tanulmányt publikáltak a kannabiszról az elmúlt évtizedben

A National Library of Medicine/PubMed.gov weboldal kulcsszavas keresésének eredményei szerint világszerte a harmadik egymást követő évben több mint 5000 tudományos közleményt tettek közzé a kannabiszról, aktív összetevőiről és hatásaikról.

„Annak ellenére, hogy egyesek szerint a kannabiszt még nem vizsgálták meg kellő tudományos alapossággal, az utóbbi években exponenciálisan növekedett a tudósok érdeklődése a kannabisz iránt, és éppígy megnövekedtek a növénnyel, annak hatóanyagaival, hatásmechanizmusaival, valamint a felhasználókra és a társadalomra kifejtett hatásaival kapcsolatos ismereteink” – mondja Paul Armentano, a NORML (Nemzeti Szervezet a Marihuána Törvények Reformjáért) igazgatóhelyettese.

„Itt az idő, hogy a politikusok és mások ne olyan szemüvegen keresztül nézzék a kannabiszt, hogy mit nem tudunk róla, inkább kezdjenek bizonyítékokon alapuló vitákat a kannabiszról és az azzal kapcsolatos reformpolitikákról, melyek azt mutatják meg, hogy mi az, amit tudunk.”

Az elmúlt évtizedben drámai mértékben megnőtt a kannabisz növényre vonatkozó tudományos kutatások száma – 2013 eleje óta a kutatók több mint 32 000 tanulmányt publikáltak a kannabiszról. Ennek az emelkedésnek a nagy része annak köszönhatő, hogy a kutatók újonnan a kannabisz terápiás hatását helyezik előtérbe, valamint a legalizációs törvények valós hatásait vizsgálják.

Összességében a kannabiszról szóló lektorált tudományos közlések több mint 70 százaléka az elmúlt tíz évben, ezeknek pedig több mint 90 százaléka 2002 után jelent meg.

Jelen pillanatban a PubMed.gov több mint 45 900 kannabisszal kapcsolatos tudományos közleményt idéz, amelyek 1840-ig nyúlnak vissza. Az 1996 óta a nyilvánosság számára is online elérhető PubMed egy ingyenes forrás, amely támogatja az orvosbiológiai és élettudományi szakirodalom tanulmányozását.

Kutatások a MOKE oldalán: Ide kattintva. 

 

Rekordszámú tudományos közlemény jelent meg a kannabiszról 2022-ben

2023 legfontosabb cikkei a MOKE weboldalán:

1. Fontos kérdések merülnek fel a fogyasztókban: hogyan kerülhetem el a CBD-s átveréseket? Ha a piac nem szabályozott, akkor honnan tudhatom, hogy amit kapok, az valójában CBD – vagy egyáltalán van-e CBD a termékben? Az alábbiakban ismertetjük a leggyakoribb CBD-s átveréseket, hogy hogyan lehet azonosítani és elkerülni azokat.

Hogyan kerüljük el a CBD átveréseket?

2. A német Gyógyszerek és Orvosi Eszközök Szövetségi Intézet (BfArM) adatai szerint 2022-ben mintegy 24.882 kg orvosi kannabiszt importáltak Németországba.

Németország közel 25.000 kg orvosi kannabiszt importált 2022-ben

3. Az év végére az orvosi kannabisz ipar csak Európában 550 millió eurós árbevételt ér el. A piac, valamint a globális ellátási lánc folytathatja az elmúlt évben megfigyelhető diverzifikációs tendenciát, ami ehhez az értékeléshez vezetett. A közzétett adatok azt mutatják, hogy Németország és az Egyesült Királyság kapja az új piaci kínálat „elsöprő többségét”.

Az európai orvosi kannabisz ipar várhatóan 550 millió eurós árbevételt ér el 2023 végéig

4. A Zelira Therapeutics kutatása sikeresen bebizonyította, hogy a diabetikus idegfájdalmak kezelésére szabadalmaztatott kannabinoid gyógyszere, a ZLT-L-007 felülmúlja a Lyrica, a Pfizer piacvezető gyógyszerének a hatékonyságát.

Egy kannabisz alapú gyógyszer felülmúlta a Pfizer gyógyszerét klinikai vizsgálatok során

5. Annak ellenére, hogy a „legális betépést” biztosító hexahidrokannabinol (HHC) hatásairól keveset tudunk, jelenleg pedig nincs megfelelő szabályozás rá, felhasználása Európa-szerte felemelkedőben van.

Mi az a HHC? Hatásai, biztonságossága és jogi státusza Európában

6. A kannabinoidok lehetséges daganatellenes hatása a jelenlegi orvosbiológiai kutatások egyik olyan aspektusa, amelyre a média a legtöbbet összpontosít.

A kannabinoidok daganatellenes hatásai: Quo Vadis

7. Egy új tanulmány szerint az orvosi kannabisz használatát leglizáló államokban jelentősen csökkentek az egészségbiztosítási járulékok azokhoz az államokhoz képest, ahol a kannabisz teljesen illegális maradt.

Az egészségbiztosítási járulékok csökkennek a az orvosi kannabisz legalizálását követően

8. Egyszerűen fogalmazva: ha maximalizáljuk a CBD felszívódását, akkor maximalizáljuk előnyeit. Ha a legtöbbet szeretnénk kihozni az egyes adagokból, itt van 4 egyszerű módszer, amellyel növelhetjük a CBD felszívódását.

Útmutató a CBD felszívódásának fokozásához

9. A tudósok úgy vélik, hogy amikor egy egyén stressz alatt van, az agy felszabadíthatja saját kannabinoid molekuláit, hogy azok nyugtató hatást fejtsenek ki, és ugyanazokat az agyi receptorokat aktiválják, mint a kannabisz növényből származó THC.

Az endokannabinoid rendszer kulcsfontosságú lehet a stresszel kapcsolatos beteségek kezelésében

10. A kannabisz virágzat első monográfiája az Európai Gyógyszerkönyvi Bizottság júniusi ülését követően jelent meg. A monográfiát arra fogják használni, hogy új előírásokat és szabványokat biztosítsanak a kannabisz alapú gyógyszerekre vonatkozóan Európában.

A kannabisz virágzat bekerül az Európai Gyógyszerkönyvbe

+1: 1964-ben ő volt az első ember, aki szintetizálta a THC-t, a tetrahidrokannabinolt, a kannabisz növény fő hatóanyagát. Ez az ugrás tette lehetővé a kannabisz tudományos tanulmányozását.

92 éves korában meghalt Raphael Mechoulam, a holokauszt túlélője, a kannabisz életmentő kutatója és Izrael egyik legnagyobb tudósa