Tanulmány: Az orvosi kannabisz a tünetek széles körét enyhíti, komoly mellékhatásoktól mentesen

Frontiers in Pharmacology, Medicines

Egy új kutatás szerint az orvosi kannabisz több tucat egészségügyi probléma tüneteinek enyhítését eredményezheti, minimális negatív mellékhatás mellett.

A közelmúlban, a Frontiers in Pharmacology és a Medicines folyóiratban megjelent két tanulmány kimutatta, hogy egyes betegek az olyan egészségügyi problémák esetében, mint például krónikus fájdalom és álmatlanság statisztikailag és klinikailag is szignifikáns terápiás előnyökről” számoltak be, amikor orvosi kannabiszt használtak, az Új-Mexikói Egyetem egyik sajtóközleménye szerint.

Az egyetem kutatói a Releaf telefonos applikáció segítségével szerzett adatokat tanulmányozták. Ez az alkalmazás, aminek a kifejlesztésében a tanulmányok több szerzője is résztvett „a felhasználók által bevitt információk legnagyobb gyűjteménye a kannabisz használatról és annak hatásáról az Egyesült Államokban”. állítja a közlemény. Majdnem 100 ezer bejegyzés található benne.

Az alkalmazás úgy lett kialakítva, hogy rögzítse, miképpen hat a kannabiszhasználat a tünetek intenzitásának változásaira, és az egyén által tapasztalt bármiféle mellékhatásokat is eltárolja.

Segít „nyomon követni és megtanulni, hogy a kannabisz melyik típusa, milyen adagolása és milyen bevitel módjai használnak a legjobban.”

A Frontiers in Pharmacology-ban publikált tanulmány szerint azok a használók, akik 27 különböző egészségügyi problémával küzdenek, a rohamoktól kezdve a  depresszióig, átlagosan 2,8-4,6 pontos tünetcsökkenésról számoltak be egy 0-tól 10-ig terjedő skálán, miután kannabiszt fogyasztottak különböző beviteli formákban, beleértve koncentrátumokat és helyi alkalmazásokat is.

Azok az emberek, akik a gyógyszert szorongás és depresszióval kapcsolatos tünetek kezelésére használták nagyobb mértékű enyhülésről számoltak be, mint azok akik fájdalom tünetektől szenvedtek.

A második vizsgálatban a kutatók azt vizsgálták, hogy a kannabisz rügyek hogyan kezelik az álmatlanságot. A Releaf applikáció kannabisz használói a 0-tól 10 pontig terjedő skálán átlagosan 4,5 ponttal való csökkenést tapasztaltak a tünetek súlyosságában.

A tanulmány szerint az emberek, akik a kannabiszt pipában vagy vaporizátorral fogyasztották, nagyobb enyhülést tapasztaltak tüneteikben, és azok akik vaporizáltak, kevesebb negatív mellékhatásról számoltak be.

A sajtóközlemény szerint, az applikáció adatai azt mutatták, hogy a különböző egészségügyi problémáktól szenvedő kannabiszhasználók átlagosan 94%-a azt jelentette, hogy a tüneteik intenzitása csökkent a szer fogyasztása után.

Emellett a kannabisz használatához nem társultak súlyos mellékhatások.   

„Ha a tanulmányaink eredményei extrapolálhatók az általános népességre, akkor a kannabisz szisztematikusan helyettesíthetné a multimilliárdos gyógyszeripart az egész világon. Valószínüleg már el is kezdődött ez a folyamat,fogalmazta meg Jacob Vigil, a tanulmányok társszerzője a sajtóközleményben.

Mivel sok vényköteles gyógyszer negatív mellékhatásokkal rendelkezik, az orvosi kannabisz egyre népszerűbbé válik, különösen az idősebb betegek és a jelentős egészségügyi problémákkal küszködők között, állítja a sajtóközlemény. A kannabiszt már tanulmányozták potenciális kezelésként számos egészségügyi problémára, így például a poszttraumatikus stressz rendellenességre, rákra, krónikus fájdalomra és epilepsziára.

Kérünk mindenkit, támogassa non-profit egysületünk munkáját, akár csak egy pohár kávé árával.
Ezen az oldalon lehet támogatást küldeni:

https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Visszanyert én: A kannabisz fájdalomcsillapító hatásának fenomenológiai vizsgálata

Forrás: 
https://www.usnews.com/news/health-care-news/articles/2018-09-11/study-medical-marijuana-relieves-range-of-symptoms-with-no-serious-side-effects