A kenderrost minden szempontból jobb, mint a farost

A kender mindig is jobb forrása volt a természetes anyagoknak, mint a fa. Az az igazság, hogy a kender – mivel az utóbbi 80 évben a világ legnagyobb részén tiltott volt –, sohasem kapta meg azt a lehetőséget, hogy egyenlő feltételek mellett versenyezzen a fával vagy bármely más természetes rostanyaggal.

Ez a cikk (https://hemptoday.net/industrial-hemp-fiber-is-better-than-wood-in-every-way/) eredetileg a HempToday oldalán jelent meg.

Írta: Robert Ziner a Canadian Industrial Hemp Corp. (CIHC) alapítója és vezérigazgatója Torontóban, amely fejlett kenderszár-feldolgozó és -optimalizáló rendszert fejleszt. Több mint 30 év tapasztalata van az építőanyagok forgalmazásában és a másodlagos fafeldolgozó iparban.

30 éves fűrészáru-feldolgozási és optimalizálási múlttal a hátam mögött elképedtem, mikor megtudtam, hogy a kenderszár rostja tízszer olyan erős, mint a Douglas Fir (amerikai duglászfenyő), a legtöbbre becsült puhafa rost az észak-amerikai építőiparban. Rögtön nagyon értelmes dolognak tűnt egy olyan automatizált, szerzői joggal védett megoldás keresése, mely lehetővé teszi, hogy a CIHC (Kanadai Ipari Kender Vállalat) alacsony költségű, nagy értékű kenderrost-feldolgozóvá váljék.

Minőség és teljesítmény szempontjából a kenderrost valószínűleg a legerősebb és legtartósabb rostanyag a természetben. Amellett, hogy tízszer olyan erős, mint a farost, a kender erőssége a pamuténak is a négyszerese.

A kenderrost könnyebb, és olcsóbban állítható elő, mint a farost. Egy hektár kenderültetvény 40 év alatt 400%-kal több hasznosítható rostot terem, mint egy hektárnyi fa a 40 éves életciklus alatt. A kender a világ leghatékonyabb biomassza-forrása. Mindössze 91 nap kell ahhoz, hogy a növény olyan szárat növesszen, melyben már az összes szén-dioxid-tartalma jelen van, és készen áll a megfelelő feldolgozásra.

Egyre több tudományos közlemény hangsúlyozza a kender más fontos tulajdonságait: nagy felszívóképességét, infravörös és ultraibolya sugárzással szembeni védőhatását és természetéből eredő alacsony gyúlékonyságát. További új, ígéretes vizsgálatok kimutatták a kenderrostok természetes antibakteriális hatását is, melyet feltehetően az alkaloidok, kannabinoidok és más bioaktív vagy fenolos vegyületek okoznak.

A kender az új tölgy: Megépül az első amerikai kender „fa” gyár

Bolygóbarát növény

A kender csábító befektetési lehetőséget jelent olyan cégeknek, melyek termékeik „dekarbonizálásának” hatásos módját keresik, vagyis csökkenteni akarják szén-dioxid kibocsátásukat. Nagy biomassza-tartalmán alapuló magas szén-dioxid-tároló kapacitása és alacsony vízigénye miatt a kenderrost valószínűleg a legjobban megfelel a fenntarthatóság követelményének az összes rostanyag közül.

A kendernek rendkívül nagy kapacitása van a szén-dioxid kivonására és tárolására, sokkal nagyobb, mint a fáknak. Egyes tudományos cikkek szerint 4 hektár közönséges kenderfajta évenként 8,88 tonna szén-dioxidot köt meg, míg 4 hektár erdő kb. 2,5 tonnát – vagyis a kenderhez viszonyítva csak kb. 30%-ot.

De van itt még más is. Kutatásaink kimutatták, hogy a rostkenderfajták a hátramaradó „magszár”-ból általában ötször annyi – akár 42 tonna – biomasszát termelnek, és hogy ha az olyan végtermékekben, mint például műanyagok, textilek, acél, szerkezeti és egyéb anyagok, a hagyományos nyersanyagokat kenderrel helyettesítjük, a szén-dioxid-kibocsátás 200 tonnával is csökkenhet!

A növény élete folyamán a fotoszintézis révén oxigént bocsát ki a légkörbe, de ez a természetes folyamat a növény öregedésével csökken. Logikusnak tűnne, hogy a nagy fák számottevő levélfelületükkel több oxigént termeljenek – különösen, ha figyelembe vesszük, hogy sokkal tovább élnek, mint a kender –, ez azonban nem így van. Az öregebb és nagyobb fák oxigéntermelő képessége valójában kisebb, a kender viszont egy gyorsan növő, nagy növény, amelyet már 12 hét múltán aratni lehet. Jóval a „megérés” előtt a növény már teljes gőzzel pumpálja a légkörbe az oxigént. Ez ideális a megosztott növénytermesztéshez.

Megmentheti a Földet a kenderből készült műanyag?

Valóban megújuló

Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok őserdőinek 5%-a sem maradt fenn, a jövő tervezése és az egykor természetes egyensúlyban lévő erőforrás e megmaradt részének megőrzése céljából csak a kender termesztésének van értelme. Megpróbálhatjuk visszanyerni ezt az egyensúlyt kender vetésével, aratásával és feldolgozásával sokféle cellulóz-alapú termékké, amelyekhez főleg fát használtak, míg az 1930-as években a fa-alapú papír egész Észak-Amerikában fel nem váltotta a kenderből gyártott papírt.

A cellulóz az a fontos vegyület, mely szilárdságot ad a papírnak és más összetett termékeknek, például forgácslapnak vagy farostlemeznek. A kenderháncsban 72% cellulóz van, míg a fában csak 42%. Minél több cellulózt tartalmaz egy növény, annál kevesebb vegyszert kell alkalmazni a papír előállításához. Az összes növény közül a kenderháncs cellulóztartalma a legmagasabb.

Kevesebb vegyi anyag

Ha a papírt fából állítjuk elő, akkor a cellulózszálon kívüli tömeg eltávolításához a pépesítés során olyan környezetszennyező anyagokat kell alkalmazni, mint például kénsav, fehérítő és klór. A kenderrostokat viszont hidrogén-peroxiddal lehet fehéríteni, ami kémiailag nem károsítja a vizet. Ráadásul a facellulózból készült versenytársaival szemben a kenderrostból előállított papír ellenáll a lebomlásnak, és nem barnul vagy sárgul meg az idő előrehaladtával.

A kenderrost fontos szerepet játszhat a kereskedelmi és gazdasági fejlődésben. De a legfontosabb dolog, amit a kormányoknak meg kell érteniük, hogy a kender lehetőséget nyújt arra, hogy egészségesebbé tegyük bolygónkat és az emberiséget. Ahogy a kender egyre jobban fellendül, már nem arról van szó, hogy a többi szálasanyagot fokozatosan kivonjuk, és teljesen helyettesítsük kenderrel. A „kender üzleti modell”-nek az az érdekes jellemzője, hogy gyakorlatilag korlátlan szinergikus (egymást erősítő) kapcsolatokat tud létrehozni a meglévő ipari kapacitásokkal.

Kérünk mindenkit, támogassa non-profit egysületünk munkáját, akár csak egy pohár kávé árával.
Ezen az oldalon lehet támogatást küldeni:

https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

A kender az új tölgy: Megépül az első amerikai kender „fa” gyár

Forrás:
https://hemptoday.net/industrial-hemp-fiber-is-better-than-wood-in-every-way/