Orvosi kannabisz: A halálbüntetés arra ösztönzi Malajziát, hogy átgondolja a szigorú törvényeket

Yuki (jobbra) azt mondja, hajlandó szembesülni a komoly kockázatokkal, hogy támogassa az orvosi kannabiszt. Forrás: BBC

A muszlim többségű Malajziában, ahol a kábítószerekkel kapcsolatos törvények kifejezetten szigorúak, nagy vitát kavart egy halálos ítélet, amelyet egy fiatal férfira szabtak ki, aki kannabiszolajat árult betegeknek. Ennek az esetnek a hatására az országot többen sürgették, hogy Ázsiában elsőként ők legalizálják az orvosi kannabiszt, de a régóta tartó megbélyegzettség és a túlnyomóan konzervatív lakosság miatt a változás lassan zajlik.

Yuki úgy írta le az első füves cigi elszívását, mint életének fordulópontját.

Hajlandó vállalni a börtön kockázatát is, de nem adja fel a kannabiszt, amely elmondása szerint minden más gyógyszernél többet segített.

Akkor használta először a Malajziában “ganja” néven ismert szert, amikor 29 évesen hiába kutatott az interneten olyan gyógyszer után, amely enyhítette volna a hypokalaemia – azaz a túl alacsony káliumszint – okozta krónikus, bénító fájdalmat. Számos más egészségügyi problémával, például a cukorbetegséggel is küzdött, ezért úgy döntött, tesz egy próbát ezzel a szerrel is.

Mindez a 2000-es évek elején történt, amikor az orvosi kannabiszról nyilvánosan még csak szó sem esett abban az országban, ahol a kábítószerrel kapcsolatos törvények rendkívül szigorúak. Ha valaki akár csak egyetlen kender növényt termeszt az otthonában, tényleges életfogytiglant kaphat, és ha 200 gramm kannabisznál többet találnak nála, akkor a halálbüntetés majdnem bizonyos.

A most 41 éves Yuki azonban elszánt volt, hogy kipróbálja. Vett magának kannabiszt, és megkérte a férjét, hogy sodorjon belőle neki egy cigarettát.

“A fájdalom végre elmúlt, és tudtam pihenni. Úgy aludtam, mint a bunda” – mesélte. Amikor másnap felébredt, érezte, hogy az étvágya is megjött, és megevett egy adag currys rizst. Ezután elszívott még egy kannabiszt cigarettát, és hosszú ideje először érezte azt, hogy neki tud állni a házimunkának.

“A gyerekeim akkor még kicsik voltak, az egyik 9, a másik 11 éves. Szükségük volt rám, de nem tudtam odafigyelni rájuk, mert annyira rosszul éreztem magam” – idézte fel Yuki.

Miután évekig ópiátokat használt különböző fájdalmak csillapítására, most szabadnak érezhette magát.

Azóta eltelt több mint tíz év, és néhány letartóztatás után – egyik alkalommal az egész családját, a gyerekeivel együtt cellába zárták – Yuki a maláj kábítószer-ellenes törvények reformjáért küzdő kampány élére állt.

Kijelentette, hogy nem fél, mert számára ez “kannabisz vagy halál kérdése”.

Az eltelt évek során szemtanúja volt annak, hogy a barátait bebörtönzik, és aktivizmusa miatt még a munkahelyét is elvesztette az egyik légitársaságnál. A elmúlt hónapok eseményei miatt azonban ő, és a kannabisz más szószólói is úgy érzik, hogy végre erőteljes támogatóik akadtak.

A változás egy borzasztó csapással indult: augusztus 30-án a 29 éves Muhammad Lukmant, Yuki egyik barátját halálra ítélték.

Néhány éve Yuki a cigaretta helyett olaj formájában kezdte használni a kannabiszt, és Lukmantól szerezte be, aki cseppentővel ellátott üvegekben árusította a HealTHCare nevű Facebook-oldalon az olajat 10 dollárért (kb. 2800 HUF). (A THC a kannabiszban megtalálható fő pszichotróp összetevő.)

Lukmant az ügyvédei jószívű, istenfélő muszlimként jellemezték, aki ingyen adta az olajat azoknak, akik nem tudták volna kifizetni – így Yukinak is. A termék nyilvánvalóan sokaknak segített különböző betegségeknél, de a Facebook-oldalon szerepelt néhány megalapozatlan állítás arról, hogy a kannabisz képes ritka betegségeket, pl. a leukémiát is meggyógyítani.

Malajziában még kb. 900 emberre vár halálbüntetés kábítószerrel való visszaélés vádja miatt, de Lukman esete nagy felháborodást váltott ki, mivel a büntetést aránytalanul túlzónak találták.

Több tízezer aláírás gyűlt össze egy petíción, és közismert politikusok, köztük a maláj miniszterelnök, Mahathir bin Mohamad is véleményt nyilvánított. Szerinte az esetet felül kellene vizsgálni. Nurul Izzah Anwar, a kormánykoalíció egyik képviselője kijelentette, hogy az eset a jelek szerint “téves bírói ítélet”.

Muhammad Lukman a bírósági tárgyaláson. Forrás: BBC

Szeptember végén olyan jelentésekről lehetett hallani, hogy a kabinet megvitatta a kannabisz gyógyászati hasznát, és az egyik miniszter teljes mértékben kiállt az érdekében.

Októberben Yukit és barátait újabb meglepetés érte. Mahathir reformokra hajló kormánya bejelentette, hogy teljes mértékben eltörlik a halálbüntetést. A kábítószer-csempészet miatt elítéltek, mint Lukman is, azonban életfogytiglan tartó, vagy több évtizedes börtönbüntetésre számíthatnak.

Orvosi kannabisz – ami kutatásokból kiderült róla

Meggyőző vagy érdemi bizonyíték:

  • felnőtteknél krónikus fájdalmak kezelésére alkalmas
  • kemoterápia okozta émelygés és hányás kezelésére alkalmas
  • a betegek leírása alapján javítja a szklerózis multiplex spaszticitás (izommerevség) tüneteit

Kisebb mértékben bizonyított:

  • javítja az alvás minőségét egyes specifikus betegségeknél, pl. a fibromyalgia és az obstruktív alvási apnoe szindróma esetében
  • epilepszia: újabb tanulmányok szerint a kannabidiol (CBD, a kannabisz egyik aktív összetevője) csökenti rohamok kockázatát a ritka gyerekkori epilepsziában szenevdőknél – Lennox–Gastaut-szindróma és Dravet-szindróma esetében

Forrás: US National Academies of Sciences, Engineering and Medicine; New England Journal of Medicine (angol nyelvű tudományos folyóiratok), és az NHS, azaz Nemzeti Egészségügyi Szolgálat.

A WHO 60 év után megváltoztatná az orvosi kannabisz besorolását!

Az aktivisták nem csak Lukman esetét kísérik figyelemmel. Mohammed Zaireen bin Zainal, a maláj Marijuana Education Movement, azaz a marihuánát megismertető mozgalom alapítója szintén halálbüntetést kapott, most a végső döntésre vár. A hadsereg egy korábbi századosa, akit csak Dr. Ganja néven ismernek, kannabiszolajjal kezelte magát és másokat is. Ő a tárgyalására vár.

Samantha Chong, Dr. Ganja ügyvédje azt nyilatkozta, hogy mint korábbi ügyész, első kézből tapasztalta meg, mennyire nem hatékonyak a drákói szigorúságú törvények.

“Azt láttam, hogy ugyanaz a vádlottat újra és újra behozták kábítószerrel való visszaélés miatt. Börtönbe zártuk őket, pénzbírságot róttunk ki rájuk, mégis mindig visszakerültek.”

A hozzá hasonló gondolkodású malájok, akik a törvényes eljárás reformját hirdetik, most úgy érzik, a nemzetközi hangulat az ő oldalukon áll. Kanadában és Dél-Afrikában nemrég legalizálták a kannabiszt. Az Egyesült Államokban az orvosi kannabisz 21 államban legális. November elseje óta pedig az Egyesült Királyságban a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) egyes páciensek számára elérhetővé tette a kannabisz-tartalmú termékeket. India és Thaiföld pedig jelezték, hogy enyhíthetnek az orvosi célú kannabisz termékekkel kapcsolatos törvényeiken.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenleg felülvizsgálja a kannabiszt, hogy eldöntsék, vajon megfelelő-e most is a kannabisz évtizedekkel ezelőtti besorolása a kokain és a heroin mellé az akkori nemzetközi kábítószer-ellenőrzési rendelkezések szerint. Iain McGregor, a Sydney Egyetemen működő Lambert Initiative for Cannabinoid Therapeutics (a kannabisz gyógyászati célú felhasználására irányuló kutatás) professzora szerint ez a vizsgálat kikövezheti az utat az ENSZ-rendelkezések revíziójához, amelyek világszerte a szigorú kábítószer-ellenes törvények alapjául szolgálnak.

A kannabisz-aktivisták Kuala Lumpurban, Malajzia fővárosában nagy politikai tiltakozásokat tartanak. Forrás: BBC

Ahhoz azonban, hogy a változások megtörténjenek, szükséges, hogy “sok, hagyományosan kábítószer-ellenes iszlám ország” megváltoztassa az álláspontját.

“Nem tudom – teszi hozzá a professzor –, hogy Malajzia véleményformáló szerepet kap-e ezen országok között, hogy a változásokat végrehajthassák.”

A BBC elé kerültek olyan dokumentumok, amelyek megerősítik, hogy Mahathir miniszterelnök és az egészségügyi miniszter, dr. Dzulkefly Ahmad is kapcsolatot tartott egy magánfinanszírozású projekt szervezőivel. A projekt keretében maláj és indiai kutatók az orvosi kannabisz depresszió kezelésére való lehetőségeit vizsgálták. Nurul Izzah Anwar képviselő asszony kijelentette, hogy belekezdett egy törvényjavaslat megfogalmazásába, amelyet a parlamentben be fog mutatni.

Egyelőre azonban nem bizonyos, milyen gyorsan tudnak ezek a jogi reformok lezajlani. Liew Vui Keong, jogi ügyekkel foglalkozó miniszter azt hangoztatta, hogy a kormány “még nem jutott semmilyen következtetésre a marihuána orvosi célokra való felhasználásával kapcsolatban”, de hozzátette, hogy hajlandó lenne áttekinteni a rendelkezésre álló bizonyítékokat, és annak alapján javaslatot tehet a törvénymódosításra.

Yuki számára a legalizáció – legalábbis az orvosi jellegű – mindennél fontosabb. Többi társával együtt azt mondják, hogy a szabályozott piac lehetővé tenné a kannabiszt titokban már amúgy is használó betegeknek, hogy biztonságosabb termékekhez juthassanak hozzá.

“Ha valaki kétségbeesett, ha beteg, akkor mindent megtesz – mondja. – Rákeresünk az interneten, ott többet megtudunk róla. A kormány nem akarja, hogy kannabiszhoz jussunk, de attól még megtaláljuk a módját.”

Fordította: Horváth Beatrix

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
https://www.bbc.com/news/world-asia-46029635