Harry herceg azt mondja, hogy a kannabisz szívása „segítette lelkileg” feldolgozni a traumáit

Harry herceg egy élő TV-interjúban beszélt arról, hogy bizonyos drogok „valójában” segítették mentálisan, beleértve a kannabiszt is.

A Tartalék című vitatott memoárjában Harry bevallotta, hogy rendszeresen fogyasztott kábítószert, és elmesélte, hogyan szívott kannabiszt 2015-ben, miközben a Kensington-palota területén lévő Nottingham Cottage-ban tartózkodott.

Március 4-én, szombaton Dr. Mate Gáborral, a Normális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban című könyv szerzőjével beszélt kokain-, marihuána- és alkoholfogyasztásáról.

A szakértő az interjúban a hercegnél figyelemzavart (ADD) is diagnosztizált – ez az állapot koncentrációs nehézségeket okoz –, és azt mondta, hogy feltételezését a könyvében olvasott anyagokra alapozta.

Harry azt mondta: „(A kokain) nem tett értem semmit, ez inkább egy társasági dolog volt, és határozottan az összetartozás érzését keltette bennem. Gondolom, valószínűleg ez más érzést is idézett elő bennem, mint amit általában éreztem, és igazából ez volt a lényege.”

“A kannabisz más, az valóban segített nekem.”

A herceg arról is beszélt, hogy pszichedelikus kábítószereket, például ayahuascát használt.

Harry herceg beszélgetése Dr. Máté Gáborral:

Így folytatta: „Olyan volt mint a szélvédő letisztítása, az életszűrők eltávolítása, pontosan úgy, ahogyan az Instagramon is ott vannak ezek a szűrőrétegek.”

„Mindent eltávolított belőlem, és meghozta számomra a relaxáció, a felszabadulás, a kényelem és a könnyedség érzését, amit egy ideig sikerült megtartanom.”

„Rekreációs céllal kezdtem el használni [kannabiszt], majd rájöttem, milyen jó ez nekem. Életem egyik alapvető része, ami segített megbirkózni a múlt traumáival és fájdalmaival.”

A herceg diagnosztizálása során Dr. Mate azt mondta neki: „A könyvet olvasva ADD-t diagnosztizálok nálad… Úgy látom, ez egy normális válasz a normál stresszre.”

Azt mondta, ez „bármely életkorban gyógyítható”.

A kifejezést azokra az emberekre használják, akiknek koncentrációs nehézségeik vannak anélkül, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) tünetei jelennének meg, például impulzivitás vagy hiperaktivitás.

Harry beszélt édesanyja, Diana walesi hercegnő haláláról is, aki 1997-ben egy párizsi autóbalesetben halt meg, amikor a herceg mindössze 12 éves volt.

Harry szellemíróval írt önéletrajza részletesen feltárja a családjával kapcsolatos csalódottságát.

Azt állította, bátyja, Vilmos, aki most Wales hercege, a padlóra döntötte Harry akkori otthoni Nottingham Cottage-jában, miután Sussex hercegnőjét „nehéznek”, „durvának” és „érdesnek” nevezte.

A herceg azt állította, apja, aki most a király, saját érdekeit helyezte Harry fölé, és féltékeny Meghanre és Kate-re, és hogy a királynő feláldozta őt „személyes PR-oltárán”.

A könyvvel kapcsolatos negatív reakciókról Harry a következőket mondta: „Néha meglepődöm, néha nem.”

„Ugyanazon emberek csoportja, akik ugyanúgy reagálnak, amikor valaki olyan helyzetben, mint én, a traumájáról beszél.”

„Amint azt már megbeszéltük, ebben nem vagyok áldozat, de szinte ellensúlyozás van részemről.”

„Minél többet kritizálnak, minél többet kommentálnak, annál inkább szükségesnek érzem, hogy megosszam.”

„Megtaláltam a módját, hogy körültekintő tudjak lenni, és először is figyelmen kívül hagyjam a kritikákat és a visszaéléseket.”

A herceg, aki Kaliforniában él, miután 2020-ban az Egyesült Államokba költözött, elárulta, hogy van elég anyaga két könyvhöz, de visszafogta magát, mert nem hiszi, hogy apja és bátyja „valaha megbocsátana” neki.

Egyelőre nem erősítették meg, hogy Harryt meghívják-e édesapja májusi koronázására.

*Poszttraumás stressz zavar (PTSD): a súlyos testi és lelki megrázkódtatások, fizikai és pszichés traumák hatására kialakult szorongásos kórképek. Jellemző, hogy a traumára az egyén intenzív félelemmel, tehetetlenséggel reagált, és a traumatikus eseményt ismételten, újra meg újra átéli, illetve kerüli a traumával összefüggő helyzeteket, emlékeket ébresztő tevékenységeket. Katonáknál, nemi erőszak áldozatainál, balesetek tanúinál, családtag hirtelen elvesztésénél és akár szülés után az anyáknál rendkívül gyakori.

Két placebo-kontrollált vizsgálat szerint a THC hasznos lehet a poszttraumás stressz-zavar kezelésében

Az angliából származó új kutatások reménykeltők a PTSD kannabisszal való kezelésében

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
https://inews.co.uk/news/prince-harry-says-smoking-marijuana-helped-him-mentally-and-is-diagnosed-with-add-in-live-tv-interview-2188770