Kannabisz a palliatív ellátásban

Méltósággal meghalni emberi jog, és a kannabisz segíthet.

Az életvégi ellátás az orvosi kannabisz egyik ritkábban tárgyalt felhasználási területe. Végtére is, a legtöbben, akik a kannabiszhoz fordulnak, továbbra is élni akarnak, igaz? Annak köszönhető pedig, hogy a kannabisz minimális mellékhatások mellett képes enyhíteni a betegek súlyos tüneteit, a palliatív ellátás talán az a gyógyászati terület, ahol a leginkább hasznos lenne klinikai alkalmazása.

Ez a tartalom a Project CBD eredeti cikkének fordítása. Minden jog fenntartva a szerző(k) részéről. Írta Mary Biles a ProjectCBD írója, újságíró, blogger és oktató, aki holisztikus egészséggel foglalkozik. Az Egyesült Királyság és Spanyolország között élve elkötelezett amellett, hogy pontos jelentést adjon a kannabisz orvosi kutatása terén elért haladásról.”

A halállal mindannyiunknak szembe kell nézni, ennek ellenére nem sokat gondolkodunk azon hogyan „haljunk meg jól”. Méltósággal távozni, véleményem szerint csak akkor lehetséges, ha a folyamatot elfogadjuk és bizonyos mértékű tudatossággal állunk hozzá. Ez olyasmi, amit például a morfium nem tesz lehetővé. A kannabisz igen, és ezt először egy barátom édesanyjánál tapasztaltam.

Ahogy Jose hasnyálmirigy rákja következtében élete végéhez közelített, a morfium nem bizonyult hatékonynak a fájdalom kezelésében, össze volt zavarodva és nem tudott kapcsolatot létesíteni a szeretteivel. Ám egy új módszerekre nyitott orvosnak köszönhetően, aki kannabisz olaj használatát javasolta, utolsó hetei olyan ajándékká váltak, amelyre a családnak igazán szüksége volt. A fájdalom többé nem nyugtalanította, a szorongása enyhült, étvágya visszatért és már képes volt aludni is. Ezen felül Jose tudatánál volt egészen halála pillanatáig.

Ez az élmény örökre megváltoztatott, ezért írok ma a kannabiszról.

Holisztikus gyógyászat

Sajnos, mikor az anyám gyógyíthatatlan rákbeteg lett, ez a lehetőség nem volt elérhető az Egyesül Királyságban. Persze kaptam néhány ajánlatot, kannabisz-kapcsolataim révén. A 82 éves ír, exnővér édesanyám természetesen nem bízott meg a furcsa ízű olajban (aminek az adagolásában nem voltam biztos) az orvosok által előírt, kimért gyógyszeres kezelés mellett.

Egy rakás gyógyszer szedése következett, az adagok pedig csak nőttek és nőttek a betegség előrehaladtával. Ezek közé tartozott a morfin (amit mellesleg az anyám szervezete nem tolerált), hányinger elleni készítmények és hashajtók, amit a fájdalomcsillapítók és a rák okozta székrekedés miatt kellett szednie, az éjszaka közepén fellépő szorongásra pedig lorazepámot kapott.

A frusztráció eluralt mindent. Tudtam, hogy a rengeteg gyógyszer légkalapácsszerű tüneti kezelése helyett, létezik egy sokkal holisztikusabb, személyközpontú alternatíva, amely nemcsak enyhíti a fájdalmat, csökkenti a szorongást, serkenti az étvágyát és segíthet az émelygéssel, de azt is lehetővé teheti, hogy jelen legyen a hátralévő időben.

Kannabisz és fájdalom – összefoglaló orvosoknak

Mi az a palliatív ellátás?

A WHO szerint, “A palliatív ellátás olyan megközelítés, amely az életet megrövidítő betegség kísérő problémáitól szenvedő páciens és családja életminőségét javítja azáltal, hogy megelőzi és csillapítja a szenvedést a fájdalom, a fizikai, pszichoszociális és spirituális problémák meghatározásával, kifogástalan értékelésével és kezelésével.”

Más szavakkal: a palliatív ellátás magában foglalja az életvégi ellátást, de a palliatív ellátást kapó beteg nem feltétlenül közeledik a halálhoz.

Amikor azonban a beteg az életvégi szakaszba lép egy hospice-környezetben, az életminőség hangsúlyozása azt jelenti, hogy a szabályok megengedőek a haldokló beteg kívánságai és hite érdekében. A kutyák és más házikedvencek szívesen látott vendégek az erre kialakított vendégszobákban, és egy pohár bor sincs kizárva, ha a beteg arra vágyik. Akkor miért ne hagynánk kannabiszhoz is hozzáférni őket, ha éppen az tenné elviselhetőbbé a szenvedésük?

Néhány országban, például az Egyesültállamokban is, orvosi kannabiszt írnak fel olyan betegeknek, akik életvégi ellátásban részesülnek.

A kannabisz használata palliatív ellátásban

2007-ben, az Izraeli Egészségügyi Minisztérium jóváhagyta a kannabisz növény használatát rákos betegek számára, akik palliatív ellátást kapnak. Ez egy ígéretes kutatáshoz vezetett, ami az ellátás hatékonyságát és kockázatait vizsgálta 2970 beteg esetében. Az eredmények rendkívül pozitívak voltak.

A válaszadók 96%-a javuló állapotról számolt be a 6 hónapos utánkövetes alatt, 3,5% nem tapasztalt változást, 0,3% romlást jelentett. Ezen túlmenően, míg a betegeknek csak 18,7% -a minősítette az életminőségét jónak a kannabiszkezelés előtt, hat hónappal később már 69,5%-uk .Sokat elárul, hogy a betegek kicsit több mint harmada abbahagyta az opioid alapú fájdalomcsillapítók használatát.

Habár az ilyen megfigyeléses tanulmányokból az derül ki, hogy a kannabisz képes az életminőség javítására és a rákbetegséggel járó tünetek enyhítésére, a gyakorlatban az orvosok sokszor nem érzik magukat kellően informáltnak, hogy kannabiszt írjanak fel betegeiknek.

Egy 2018-as felmérés szerint a megkérdezett 237 amerikai onkológus 80%-a folytatott beszélgetést betegeivel a kannabiszról, míg csak 30%-uk érezte úgy, hogy elegendő információval rendelkezik.

Egy 2018-as felmérésből kiderül, hogy az USA-ban 237 megkérdezett onkológus 80%-a nem adott tájékoztatást betegek a kannabiszról, amíg mindössze 30% gondolja, hogy a páciensek elég informáltak. Azonban bíztató, hogy 67%-uk gondolta úgy, hogy a kannabisz egy hasznos kiegészítő módszer a fájdalom kezelésére és 65%-uk szerint a kannabisz ‘hasonlóan hatékony vagy hatékonyabb’ a gyors súlycsökkenés megakadályozására, mint a sztenderd kezelés, előrehaladott rákbetegek esetében. Mindezek ellenére, csak 45%-uk írt fel receptre orvosi kannabiszt.

Ezek az eltérések azt mutatják, hogy még olyan országokban is, ahol legálisan elérhető a kannabisz a palliatív ellátásban, sok orvos előnyben részesíti a szokásos tüneti kezelést.

A kannabisz javította a rákos betegek tüneteit annak ellenére, hogy csökkentették az opioidok adagját

Egy orvos véleménye

Dr. Claude Cyr, egy kanadai háziorvos és a „Kannabisz a palliatív ellátásban: aktuális kihívások és gyakorlati javaslatok” szerzője szerint, a kannabisz kitűnően látja el feladatát ezen a területen.

„Hogyha be akarjuk vezetni a kannabiszt a gyógyászatba, a palliatív ellátás ennek egy megfelelő módja lehet. Ilyen esetekben az orvosnak több ideje jut az egyes páciensekre, és a betegnek is több ideje van a kezeléssel foglalkozni.”

Azonban, hogy a kannabiszban rejlő lehetőségeknek igazán hasznát vehessük, Dr. Cyr szerint az orvosok tüneti kezelésről alkotott képének kellene megváltozni.

„Azt tapasztaljuk, hogy a tüneti kezelés során a kannabisz közepesen hatékony: a fájdalom, a hányinger, az álmatlanság és a szorongás kezelésében. Egyik tünetet sem kezeli kitűnő hatékonysággal a jelenleg használt gyógyszereinkkel összehasonlítva. Ezért sok orvos nem látja értelmét egy közepes hatékonyságú kezelésnek, mikor alkalmazhat sokkal célratörőbb kezelést is egyes tünetek esetében. Ehelyett, ha például van egy kis fájdalom, enyhe szorongás, álmatlanság, étvágytalanság vagy éppen hányinger; miért ne kezdhetnénk a kezelést valamivel, ami közepesen hatékony mindezekre együtt, és hosszú távon foglalkozunk a specifikusabb tünetek kezelésével?”

Dr. Cry az olyan orvos kollegáival szemben is kritikus, akik hajlamosak kizárólag a klinikai bizonyítékokra hagyatkozni, miközben figyelmen kívül hagyják betegeik pozitív tapasztalatait.

„A palliatív ellátás egy olyan különleges eset, amelyben megkérdőjelezhetővé válik a gyógyszerészet alapfilozófiája, ami jelenleg a bizonyítékokon alapuló paradigma. Úgy gondolom, hogy az orvosoknak nem kellene megszállott módon a bizonyítékokra koncentrálni, miközben a beteg azt mondja: ‘Élvezem ezt, rengeteg jótékony hatást tapasztalok, jobban alszom, jobban eszem.’ Ekkor az orvos bólogat és azt mondja „Értem amit mond, de ezt bizonyíték híján nem fogadhatom el.”

Azonban azt gondolom, mára elég információ került napvilágra, ami meggyőzheti az orvosokat, hogy a kannabisz biztonságos és kiszámítható a palliatív ellátásban.”

Az THC hatékonyan csökkenti idős betegek fájdalmát

Pszichotróp hatás a palliatív ellátásban

Dr. Cry sürgeti az orvosokat, hogy fogadják el a kannabisz pszichotróp mivoltát. Ez szerinte segíthet feldolgozni az egzisztenciális szorongást, ami életük végén sokszor a paciensekre tör.

„Ahogy a pszichedelikumokkal végzett tanulmányokat vizsgáljuk, láthatjuk, hogy a rákbetegeknél esetében jelentkező depresszió és egzisztenciális szorongás esetében, drámai hatás érhető el. Habár a kannabisz nem egy igazi pszichedelikum, a páciensek gyakran számolnak be hasonlóságokról. Kisebb dózisok alkalmazása esetében pszicholitikus hatást tapasztalnak. Ahogy a belső gátak egyre alacsonyabbá válnak, az embernek lehetősége nyílik, hogy új szempontból fedezze fel tudatát. Ilyenkor a valóság különböző aspektusai között alakíthatnak ki kapcsolatokat.”

A THC képes csökkenteni az aktivitást az alaphálózatban, az agyunk azon részén, ami részt vesz a kognitív feldolgozásban, és ahol az ego, vagyis az önérzet „lakik”, éppen ezért a béke érzését hozhatja a haldokló betegeknek.

Dr. Cry szerint: „Az egzisztenciális szorongás az én elvesztésében gyökerezik, azonban amikor ideiglenesen feloldjuk az egót, ráébredünk, hogy nem minden az énről szól, ez pedig felszabadító érzés lehet.”

Az elmúlt ötven éveben számos aktivista csoport kampányolt azért a jogért, hogy kannabisszal kezelhessék magukat, egészségük megőrzése és tüneteik kezelése érdekében.

Ezt a jogot ki kell terjeszteni az olyan életveszélyes betegségekben szenvedőkre, akik szeretnének minőségi életet élni, és amikor ez tovább már nem lehetséges, méltósággal távozni olyan körülmények között, amit ők maguk választanak.

Jose és Agnes emlékére.

Fordította: Keresztesi Dávid

Egy kaliforniai törvényjavaslat engedélyezné az orvosi kannabisz használatát a kórházakban

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Szerzői jog, Project CBD. Engedély nélkül nem nyomtatható újra.

Forrás:
https://www.projectcbd.org/medicine/cannabis-palliative-care