Libanon legalizálja a kannabisz gyógyászati célú termesztését

A libanoni parlament kedden legalizálta a gyógyászati felhasználásra szánt kannabisztermesztést, ami potenciálisan jövedelmező export egy olyan gazdaság számára, amelynek égető szüksége van devizára, mivel bénító pénzügyi válsággal küzd.

Noha a növény termesztése Libanonban illegális, a kannabiszt már régóta nyíltan termesztették a termékeny Bekaa-völgyben.

A Parlament döntését „valójában gazdasági indítékok hajtották, semmi más” – mondta Alain Aoun, a Michel Aoun elnök által alapított Szabad Hazafias Mozgalom vezető képviselője. “Vannak erkölcsi és társadalmi fenntartásaink, de most mindenképpen segítenünk kell a gazdaságot” – mondta a Reutersnek.

A lépés bevételt hozna a kormány számára és fejlesztené a mezőgazdasági ágazatot, miközben legalizálná a termesztést, amely eddig illegálisan zajlott. “Nem akarunk spekulálni a számokkal … de mondjuk, hogy érdemes megpróbálni”.

A Hezbollah síita iszlám csoport, amelyet Irán támogat, volt az egyetlen párt, ami ellenezte a keddi ülésen elfogadott jogszabályt.

A kannabisztermesztés legalizálásának ötletét azzal a céllal, hogy magas hozzáadott értéket képviselő gyógyszereket lehessen kivitelre előállítani, a McKinsey tanácsadó cég dolgozta ki Libanon megbízásából 2018-ban.

A múlt hónapban a libanoni rendőrség végrehajtotta az ország legnagyobb kábítószer-razziáját, amikor körülbelül 25 tonna hasit foglaltak le, amit egy afrikai államba akartak csempészni.

Vajon a kannabisz helyi termesztésével, esnek majd az árak Németországban?

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
https://www.reuters.com/article/us-lebanon-crisis-cannabis/lebanon-legalises-cannabis-farming-for-medicinal-use-idUSKCN2232YI?il=0