Egy New York-i orvos a kannabisz „nyitott gondolkodású” használatát vizsgálja egy öregek otthonában

Journal of Post-Acute and Long-Term Care Medicine

Egy neves New York-i szociális gondozó által készített rövid tanulmány ígéretes eredményeket mutat a kannabisz használatában, hogy segítse az idősek otthonában lakók kezelését.

A Riverdale-i Héber Otthon Bronxban, először 2016-ban indította el innovatív kannabisz-programját. A létesítmény oktatási üléseket és tájékoztató lapot adott e gyakran félreértett szerről, mind a lakók, mind családtagjaik számára. Eddig mintegy 10 fő vett részt a programban, és arról számoltak be, hogy a kannabisz hozzájárult a krónikus fájdalom súlyosságának és az opioid dózisok csökkentéséhez, egyéb előnyök között, írták a Journal of Post-Acute and Long-Term Care Medicine című folyóirat januárban közzétett tanulmányában.

„Az a lényeges pont, amit igazán szerettem volna áthidalni, hogy a kannabisz esetében általában megbélyegzés áll fenn, főként a 20. század elejének köszönhetően” – mondta Dr. Zachary Palace, a Héber Otthon orvosi igazgatója és a tanulmány társszerzője. „De objektíven szemügyre kell vennünk az orvosi kannabiszt és nem szabad a rekreációs célú lencsén keresztül szemlélni.

“Nyitottnak kell lennünk” – tette hozzá később.

Az elemzésben résztvevők 62 és 100 év közöttiek voltak. Hat krónikus fájdalom diagnosztizálása miatt, míg kettő Parkinson-kór, és egy másik beteg mindkét kategóriába beleillik. A 10. lakó rohamzavar miatt került a programba. Daniel Reingold, a Palace és a RiverSpring Health vezérigazgatója megállapította, hogy a kannabisz használatakor a lakók a krónikus fájdalom súlyosságának csökkenését jelentették, ami alacsonyabb opioid használatot eredményezett. A Parkinson-kórban szenvedők szintén enyhe javulást mutattak a merevségben, míg a 10. betegnél a rohamok „jelentős csökkenése” volt tapasztalható.

A szerzők tudomásul veszik, hogy a program megfelel mind a szövetségi, mind az állami alapszabálynak, mivel előírja, hogy az otthon lakói saját maguk szerezzék be a kannabiszt közvetlenül a “tanúsított patikákból”. A betegek a kannabiszt egy zárt dobozban tartják, az ápolók nem vesznek részt annak használatában. Azt a következtetést vonják le, a kannabiszt érdemes megvizsgálni, mivel az ápolási otthon vezetői, a lakók számára a szokásostól eltérő módszereket keresnek.

„Az orvosi kannabisz használatához kapcsolódó terápiás előnyök lehetőségét fontos kiegészítő eszközként kell tekinteni a klinikusok terápiás armamentáriumában számos gyakori, ápolási intézményben előforduló panasz kezelésére” – írta a szerző.

Palace megjegyezte, hogy további tanulmányok a kannabisz agitációra kifejtett hatását is felfedezhetik. Hozzátette, az ilyen kutatásokhoz nehéz finanszírozást találni, mivel országos szinten a kannabisz még mindig a legszigorúbb kategóriában van.

„Tudomásom szerint a szövetségi finanszírozás nagyon korlátozott, és ilyen tanulmányokból meglehetőseg kevés van” – mondta.

„Jobban érzem magam… nem pedig betépve”: 98 évesen kipróbálta a kannabiszt és alábbhagyott a morfiumokkal

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/ 

Forrás:
https://www.mcknights.com/news/not-just-a-tokin-study-new-york-provider-explores-open-minded-usage-of-marijuana-in-nursing-homes/