Az Alzheimer-kór és az endokannabinoid rendszer

Ez a tartalom a Project CBD eredeti cikkének fordítása. Minden jog fenntartva a szerző(k) részéről. Az író, Nate Seltenrich független tudományos újságíróként sokféle témával foglalkozik, többek között a környezetvédelemmel, az idegtudományokkal és a farmakológiával is.

A CBD, a THC és más kannabinoidok ígéretesnek tűnnek a neurodegeneratív folyamatok kezelésére és a kognitív funkciók javítására

Sok párhuzamosság van a kannabisz és a pszichedelikumok között. Ilyenek például a különböző terápiás hatások, melyekre a hatóanyagok mindkét csoportját vizsgálják, a fájdalomcsillapítástól és gyulladás-csökkentéstől bizonyos pszichiátriai betegségek kiegészítő kezeléséig. Ugyanezen a listán szerepel az Alzheimer-kór, a legelterjedtebb neurodegeneratív betegség: 6,2 millió amerikai érintett benne. (A következő leggyakoribb neurodegeneratív betegség a Parkinson-kór, melyben 1,2 millió fő szenved.)

A pszichedelikus szerek területén egy áttekintő cikk, mely tavaly jelent meg a Frontiers in Synaptic Neuroscience című folyóiratban, erősen érvel az LSD és a pszilobicin alkalmazása mellett ennek a fokozatosan rokkanttá tevő állapotnak a kezelésére. Egy most készülő vizsgálat, melyet a Johns Hopkins Egyetem Pszichedelikus és Tudatossági Kutatóközpontjában végeznek, és egy másik, a pszichedelikus gyógyszereket gyártó Eleusis cég által 2019-ben közzétett tanulmány azt jelzi, hogy a terület nagyágyúi komolyan érdeklődnek az Alzheimer-kór iránt.

A kannabisztudomány világában pedig a növényt legalább a századforduló óta vizsgálják az Alzheimer-kór lehetséges kezelésének szempontjából. A téma iránt az érdeklődés ma nagyobb, mint eddig bármikor. A Frontiers tudományos kiadó nemrégiben felhívást tett közzé olyan tanulmányokra, melyeknek tárgya „az endokannabinoidiom célzott kezelése neurodegeneratív betegségekben”, és a témát “kiemelkedő kutatási területként” ismerte el. (Az „endokannabinoidiom” az endokannabinoid rendszer kiterjesztett értelmezése, mely mediátorokat, enzimeket és molekuláris célpontokat is magába foglal).

Csak 2021 szeptemberében 3 cikk jelent meg a szakirodalomban, melyek összefoglalják az Alzheimer-kórral és az endokannabinoid rendszerrel kapcsolatos ismereteink nagy részét.

Új kutatások Alzheimer-kór kezelésében kannabinoidokkal

CBD az Alzheimer-kór ellen

Egy, a Brain Sciences folyóiratban közölt cikk áttekinti, hogy mi lehet a szerepe az endokannabinoid rendszernek (EKR) az Alzheimer-kór kifejlődésében, továbbá hogy a kannabidiolt (CBD) és más kannabinoidokat hogyan lehet felhasználni e betegség kezelésére. A közlemény eléggé technikai jellegű, de itt megadjuk a szerzők legfontosabb megállapításait az utóbbi két évtized tudományos eredményeiről:

  • A boncolási vizsgálatok kimutatták az EKR néhány komponensének megváltozását Alzheimer-kóros betegek agyában. A frontális vagy parahippokampális kéregben a CB1 kannabinoid receptorok expressziója (kifejeződése) csökkent, míg a CB2 kannabinoid receptorok expressziója jelentősen megnövekedett, “valószínűleg az idő függvényében”.
  • A CB2 receptorok expressziója különösen erősen megnövekedett az amiloid plakkokban (ezek az Alzheimer-kór és a kognitív hanyatlás jellemzőinek tartott abnormális konfigurációjú fehérjékaggregátumai) és környékükön, ami azt mutatja, hogy összefüggés áll fenn a plakkok lerakódása és az EKR között.
  • Az Alzheimer-kóros betegek agyában megnövekszik a FAAH [zsírsavanid-hidroláz] és az MAGL [monoacilglicerol-lipáz] expressziója; a MAGL két endokannabinoid: az anandamid illetve a 2-arachidonoil-glicerol (2-AG) lebontását végzi. Ugyancsak növekszik egy harmadik kulcsenzim, a 2-AG-t szintetizáló DAGL [diacilglicerol-lipáz] expressziója.
  • A kannabinoidok az EKR-re kifejtett moduláló hatásuk miatt alkalmasak lehetnek az Alzheimer-kór kezelésére. Már vannak olyan klinikai vizsgálatok, melyek szerint ezek a kannabinoidok hasznosak lehetnek Alzheimer-kórban vagy demenciában szenvedő betegek bizonyos tüneteinek enyhítésére.

A THC és a CBD egyaránt ígéretes ebből a szempontból, és idegvédő hatásuk ismert, de a szerzők szerint „a THC–nek ezzel együtt járó pszichotrop hatásai problémát jelentenek”. (A THC tudatmódosító hatásait a CB1 közvetíti, bár a vegyület a CB2-hez is kötődik; a CBD egyikhez sem mutat erős affinitást). Ezért a CBD terápiás potenciálja egyre nagyobb figyelmet kap.

Esetsorozat: A kannabisz termékek használata összefügg a demenciában szenvedő betegek viselkedésének javulásával

A kannabinoid receptor 2 (CB2) célzása a demencia kezelésére

Egy másik, a Neuroscience Research-ben szeptember elején megjelent áttekintés némileg más utat követ. Nem a növényi kannabinoidokra koncentrál, hanem az Alzheimer-kór és a vele kapcsolatos állapotok kezelésére szolgáló új gyógyszerek kifejlesztésében a pszichotrop hatásokat nem közvetítő CB2 szelektív célzása mellett érvel sok hasonló, az EKR-t az Alzheimer-kórral összekötő tényezőre támaszkodva.

„A neurodegeneratív betegségek kezelésében ígéretes eredményeket hoztak a CB2 agonisták” – írják az indiai szerzők (Az agonista aktiválja és jel kiadására készteti, az antagonista pedig blokkolja a receptort). „A kísérleti eredmények azt mutatják, hogy a CB2 agonisták az Alzheimer-kór kezelésében felhasználhatók lehetnek a gyulladások, a tau hiperfoszforiláció, a béta-amiloid aggregáció és az oxidatív stressz csökkentésre, valamint a kognitív funkciók javítására.”

A cikk sok példát sorol fel szelektív CB2 agonistákra, melyeket a GlaxoSmithKline, a Glenmark Pharmaceuticals, a Corbus Pharmaceuticals és az Eli Lilly fejlesztett ki és vizsgált fájdalomcsillapításra, arthitis, gyulladások és egyéb kóros állapotok kezelésére. Azonban a CB2 agonisták korai klinikai vizsgálatai alapján a kutató orvosok eddig még nem tudtak életképes, klinikailag hatásos gyógyszereket létrehozni.

A bélrendszer mikroflórája és az endokannabinoid rendszer

Az Alzheimer-kór és a bél-mikrobióta

Az utóbbi években a bélmikrobiom az emberi egészség és betegség rendkívül érdekes tényezőjévé vált. Ennek a rendszernek a zavarait sokféle káros következménnyel – mint például az elhízás, rák és a neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór és Parkinson-kór – hozták összefüggésbe.

A mikrobiom és az endokannabinoid rendszer kölcsönhatásaival ritkábban foglalkoznak a bélmikrobiomról szóló népszerű beszámolókban. Az EKR egyféle hídként szolgál a testben élő baktériumok és maga a test között – az agyat is beleértve – oly módon, hogy jeleket továbbít oda-vissza ebben a szimbiotikus, kölcsönösen előnyös kapcsolatban.

A Life folyóiratban a közelmúltban megjelent áttekintésben egy olasz kutatócsoport ugyanezt a metaforát használja annak szemléltetésére, hogy hogyan lehet az EKR kulcsfontosságú közvetítő a bélflóra-diszbiózis (egyensúlyzavar) és az Alzheimer-kór fioziopatológiája közötti kapcsolatban. A két, egymással kölcsönhatásban lévő rendszer lehet a „közös nevező” a betegségben, mondják a kutatók. És arra a következtetésre jutnak, hogy „az endokannabinoid rendszer és a mikrobiom egymást átfedő szerepe…arra utal, hogy egy olyan új megközelítés, mint pl. a mikrobióta modulálása [az ECS-en keresztül] új lehetőségeket nyithat meg az Alzheimer-kór kezelésében.

Fordította: Bálint Irén

A kannabisz nem károsítja az idősebb felnőttek kognitív funkcióit, de javíthatja az agy egészségét

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Szerzői jog, Project CBD. Engedély nélkül nem nyomtatható újra.

Forrás:
www.projectcbd.org/medicine/alzheimers-disease-endocannabinoid-system