Kísérlet az orvosi kannabisz ingyenessé tételére franciaországban

A francia kormány bejelentette azt a régóta várt kísérleti programot, melynek részeként akár 3000 paciens is ingyen juthat orvosi kannabiszhoz.

Az október 9-én közzétett rendeletben a kormány megerősítette, hogy a programban részt vevő cégek díjmentesen fogják ellátni kannabisztermékekkel a pacienseket.

A francia intézkedés

Az eredetileg idén szeptemberre tervezett francia orvosi kannabisz kísérleti programot a koronavírus világjárvány fellépése miatt elhalasztották. Az első receptek kiadása most 2021 márciusára várható.

A kísérletet 2 évig fogják folytatni, és legfeljebb 3000 olyan paciens számára lesz elérhető, akik bizonyos betegségekben szenvednek, mint például epilepszia, krónikus fájdalom, rák vagy szklerózis multiplex következtében fellépő izomgörcsök.

Tavaly eredetileg úgy tervezték, hogy a kísérletbe olyan pacienseket fognak bevonni, akik már kimerítették a kezelési lehetőségeket, és valamiféle „kezelési zsákutcába” jutottak.

A kísérlet során az orvosi kannabisz termékek valószínűleg olajos kapszulák, infúziók vagy szájon át bevehető cseppek alakjában lesznek kaphatók. A gyógyszereket önként jelentkező orvosok írják fel, és a kísérletben részt vevő gyógyszertárak árusítják.

A Francia Gyógyszer- és Gyógyászati Termék Biztonsági Hivatal (ANSM) – mely a kísérletet szervezte – fogja futtatni a pacienseket nyilvántartó programot is, amely a paciensek, az orvosok és a gyógyszertárak egyetértésével rendszeresen frissítve lesz.

Francia orvosi kannabiszprogram: elindult a pályázati felhívás a beszállítók számára

Hosszas készülődés

Bár a francia Egészségügyi Minisztérium már 2014-ben módosította a közegészségügyi törvényt, hogy lehetővé tegye a Sativex nevű, kannabisz alapú gyógyszer alkalmazását, eddig mégis meglehetősen habozó volt a kannabisz további legelizálása tekintetében.

Az ANSM csak 2018-ban kezdett dolgozni az orvosi kannabisz elérhetőségi körének szélesítésén egy tudományos bizottság létrehozásával, hogy megvizsgálják „a kannabisz franciaországi terápiás célú hozzáférhetővé tételének jelentőségét és megvalósíthatóságát”.

Ennek a munkának a csúcspontját jelenti az orvosi kannabisz kísérleti program; az ANSM világossá tette, hogy célja nem az orvosi kannabisz hatékonyságának demonstrálása, hanem annak vizsgálata, hogy Franciaország a gyakorlatban támogathat-e egy ilyen rendszert.

Fordította: Bálint Irén

Franciaország “A Covid-19 válság után gyorsan legalizálnunk kell a kannabiszt!”

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
https://www.analyticalcannabis.com/news/frances-medical-cannabis-experiment-to-be-free-for-patients-312723