A francia kórházakban bevezetik az orvosi kannabisz használatát
A kannabisz első alkalommal kapott gyógyszerstátuszt „elviselhetetlen” fájdalomtól szenvedő betegek kezelésére.
Az orvosi kannabisz általános engedélyezése egy lépéssel közelebb került azzal, hogy a francia kormány öt évre ideiglenes státuszt adott neki – és ez a lehetőség határozatlan időre meghosszabbítható.
Az ár, a felírás kritériumai és a visszatérítés mértéke még meghatározásra vár.
Addig is azok a betegek, akik egy kísérlet részeként már hozzájutnak orvosi kannabiszhoz, folyathatják a használatot
„Bőséges bizonyíték van arra, hogy működik a neuropátiás fájdalom esetén.”
Az új javaslatok értelmében a termékek engedélyezése eseti alapon történik, és továbbra is a végső kezelésre korlátozódnak, amelyet csak a kórházakban írnak fel.
A döntés hónapok óta tartó bizonytalanság nyomán született meg, ami most először vezeti a kannabiszt Franciaország általános egészségügyi keretébe.
Frantz Deschamps, a Santé-France Cannabis elnöke elmondta: „Ez jelentős előrelépés a terápiás zsákutcába került betegek számára.”
„Bőséges bizonyíték van arra, hogy működik, különösen olyan neuropátiás fájdalmak esetén, mint a fertőzésben szenvedők, például övsömör, ezen felül HIV/AIDS, szklerózis multiplex, cukorbetegség, sztrók, trauma, rák és olyan kezelések, mint a sugárterápia, sebészeti beavatkozások és kemoterápia, valamint komplex regionális fájdalomszindrómák.
2021 óta egy több mint 2500 betegből álló kontrollcsoportnak írnak fel orvosi kannabiszt. Ők vagy a virágok párolásával vagy a kivont olaj elfogyasztásával alkalmazzák.
Franciaország: Négyből egy ALS-beteg számol be kannabisz termékek használatáról
Az orvosi kannabisz felírásának és terjesztésének tesztelése
„Mivel a hatékonyság már bizonyított, teszteltük az orvosi kannabisz felírásának és terjesztésének gyakorlati lehetőségeit Franciaországban” – mondta Deschamps.
„Három hónapos kannabisz-használat után orvosi felügyelet mellett az elviselhetetlen fájdalomtól szenvedő betegek 70%-a számolt be javulásról.”
„Természetesen nem meggyógyítja a betegeket, de a fájdalom kezelése óriási mértékben javítja az életminőséget. Lehetővé teszi az emberek számára, hogy visszatérjenek például a munkába, a szociális és háztartási tevékenységekhez.”
Hangsúlyozta, nincsenek váratlan káros hatások: „A morfium alapú gyógyszerekkel ellentétben az orvosi kannabisz esetében nem számoltak be függőségről. Lehetnek enyhe átmeneti mellékhatások, például álmosság és hasmenés, de ezek nem súlyosak.”
Ez óriási előny – jegyezte meg –, mivel nagyon sok krónikus fájdalom miatt kezelt vagy palliatív kezelés alatt álló beteg egy sor gyógyszert szed, mindegyiket az előző mellékhatásainak enyhítésére írják fel.
Az orvosi kannabisz engedélyezése Franciaországban azonban hosszú, lassú folyamatnak bizonyul.
„Ez egy teljesen új gyógyszer Franciaországban, ezért normális, hogy időbe telik a szabályozási keret létrehozása” – mondta Deschamps.
Azokra az érvekre reagálva, miszerint az államnak nem kellene fizetnie azért, hogy az emberek betépjenek, a következőket mondta: „A kezelhetetlen fájdalomtól szenvedő, vagy az életük végén lévő betegeknek hatékony kezelésre van szükségük életminőségük javítása érdekében, még akkor is, ha a gyógyszer, amit szednek kábítószernek minősül.”
„A kannabisz alapú gyógyszerekkel ezek a betegek enyhülést találhatnak legyengítő tüneteikből anélkül, hogy komoly mellékhatásokat kockáztatnának.”
„Azért lobbizunk, hogy az orvosi kannabiszt a morfiumhoz hasonlóan kezeljék: otthoni használatra írják fel, gyógyszertárakban beszerezhető legyen és térítéses áron mindenki számára hozzáférhetővé váljon, reméljük, hogy ez 2024-ben megtörténik.”
Kérünk mindenkit, támogassa non-profit egysületünk munkáját, akár csak egy pohár kávé árával.
Ezen az oldalon lehet támogatást küldeni:
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/
A részt vevő betegek 91%-a pozitívan értékeli a franciaországi kísérleti orvosi kannabisz programot