Az orvosi kannabiszt legalizáló államokban csökkent a kamaszok kannabiszfogyasztása
The American Journal of Drug and Alcohol Abuse
Az amerikai középiskolás diákok körében végzett széles körű felmérés szerint az orvosi kannabisz legalizálása a kannabiszhasználat csökkenéséhez vezetett a tinédzserek körében.
A The American Journal of Drug and Alcohol Abuse című folyóiratban közzétett tanulmányban egy anonim felmérés eredményeit mutatták be, amelynek során 45 államban, több mint 800.000 középiskolás diákot kérdeztek meg, hogy felmérjék a kannabiszt szívó tizenévesek számát.
A tanulmány eredményei szerint, a tizenéves kannabisz-fogyasztók száma 1,1%-kal csökkent az olyan államokban, amelyek orvosi kannabisz törvényeket vezettek be, azokkal szemben ahol nincs ilyen szabályozás. A felmérés során más fontos változókat is figyelembe vettek, mint például a dohány- és alkoholszabályozások, a gazdasági trendek, a fiatalok kerektere, valamint a demográfiai adatok.
“Úgy találtuk, hogy minden 100 tagot számláló kamaszcsoport esetében csökkent a kannabisz-fogyasztók száma az orvosi kannabisszal kapcsolatos törvények elfogadása után” – mondta Dr. Rebekah Levine Coley, a Boston College pszichológiai professzora. “Amikor a tinédzserek bizonyos alcsoportjait nézzük, ez a csökkenés még jelentősebb. Például a fekete fiatalok esetében a csökkenés mértéke 3,9%, a spanyolajkú kamaszok között pedig 2,7%.”
Nincs bizonyíték arra, hogy az orvosi kannabisz törvények ösztönzik a fiatalok kannabiszhasználatát
Mivel a felmérést 16 éven keresztül végezték, a kutatók összehasonlíthatták a tinédzserek kannabiszhasználatának változásait az orvosi kannabisz törvényeket elfogadó államokban azokkal, ahol nem fogadtak el ilyen szabályozást, lehetővé téve számukra, hogy pontosabban meghatározzák a jogszabály hatásait. Érdekes módon a tanulmány megállapította, hogy minél hosszabb ideig voltak érvényben a törvények, annál nagyobb arányú volt a kamaszok kannabisz-fogyasztásának csökkenése.
Az eredmények rávilágítanak egy fontos vitára, amely Amerikában zajlik a kannabisz dekriminalizálásának relatív előnyeiről és kockázatairól.
„Néhányan azzal érveltek, hogy az orvosi kannabisz dekriminalizálása vagy legalizálása növelheti a kannabiszhasználatot a fiatalok körében, akár megkönnyítve a hozzáférést, akár kevésbé ártalmasnak feltüntetve azt” – mondja Dr. Rebekah Levine Coley. “Ugyanakkor éppen ellentétes hatást tapasztaltunk. Nem tudtuk pontosan meghatározni, hogy miért van ez, de más kutatások azt sugallták, hogy az orvosi kannabisszal kapcsolatos törvények elfogadása után a fiatalok körében megnövekedett a kannabiszhasználat esetleges káros hatásainak felismerése. Egy másik elmélet szerint, mivel a kannabisz törvények enyhülnek, a szülők fokozottabban ügyelhetnek gyermekeikre, illetve máshogyan beszélhetnek velük a kábítószer használatáról.”
A tanulmány azt is megállapította, hogy az orvosi kannabisszal kapcsolatos törvényekkel ellentétben a rekreációs kannabisz dekriminalizálása nem volt észrevehető hatással a serdülők fogyasztására, kivéve a kannabisz szívásának csekély mértékű csökkenését a 14 évesek és a spanyolajkú emberek körében, illetve enyhe növekedését a fehér kamaszok körében. Egyik szabályozás sem gyakorolt hatást a kannabisz gyakori fogyasztóira, ami arra utal, hogy ezek a diákok nem igazán befolyásolhatók az állami törvények által.
A kannabisz-fogyasztási rendellenesség csökken a fiatal serdülők és a fiatal felnőttek körében
Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/
Kutatás:
https://www.sciencedaily.com/releases/2019/02/190214191934.htm