Egy klinikai tanulmány szerint a THC hatásos anorexia nervosa ellen

Eating Disorders

Egy 3 éves tanulmány eredményei első alkalommal erősítik meg, hogy a THC segíthet az anorexia nervosa-ban szenvedő betegeknek hízni. Míg a kannabisz ismerten növeli az étvágyat, ez a kutatás volt az első, ami megerősítette a fő hatóanyaga, a THC hatékonyságát étkezési rendellenességben szenvedő betegeknél. Az anorexia nervosa a nőket gyakrabban érinti, mint a férfiakat és egy a súlygyarapodástól való irracionális félelem okozza, ami korlátozott táplálékbevitelhez és túlzott fogyáshoz vezet.

Az Evészavarok Központjának (Center for Eating Disorders) kutatói a dániai Odense Egyetemi Kórházban 24 súlyos, hosszú ideje tartó anorexia nervosa-ban szenvedő nőt figyeltek meg, miközben szintetikus THC tablettákat (dronabinol) adtak nekik egy randomizált kontrollált keresztezett vizsgálat részeként.

Az eredmények 2013 szeptemberében jelentek meg az Étkezési Zavarok Nemzetközi Folyóiratban.

“A Dronabinol terápiát jól tolerálták a betegek. A négyhetes expozíció kicsi, de jelentős súlygyarapodást indukált, súlyos mellékhatásoktól mentesen.”

A betegeket 2 csoportra osztották és 4 hétig naponta Dronabinol-t és palcebót kaptak egymást követően, egy 4 hetes a gyógyszer kiürülését elősegítő szünet közbeiktatásával.

A betegek átlagosan 0.73kg-mal többet híztak a dronabinol kezelés 4 hete alatt, összehasonlítva azzal a 4 héttel, amikor a placebót kaptak. Bár csak mérsékelt volt a javulás, a szerzők utaltak arra, hogy hosszabb kezelési idő lehetséges, hogy jelentősebb eredményeket hozott volna.

A mellékhatásokat hivatalosan nem mérték, de a szerzők minimális kedvezőtlen mellékhatást figyeltek meg. Az 1 éven át tartó utánkövetés eredményei is megerősítették a THC terápia biztonságosságát.

“A súlyadatok, amiket a vizsgálat befejezése után még egy évig gyűjtöttek, azt mutatták, hogy a résztvevők tovább javították a tápláltsági állapotukat függőség vagy elvonási tünetek kialakulásától mentesen, ami arra utalt, hogy a dronabinol biztonságos volt ezeknél a régóta fennálló anorexia nervosa-ban szenvedő betegeknél.”

A szerzők szerint ez a legutóbbi tanulmány volt az első az elmúlt több mint 30 évben, amely a THC potenciálját vizsgálta anorexia nervosa esetén.

A korábbi vizsgálatok, amelyek a THC és a súlygyarapodás kapcsolatát tanulmányozták, csak olyan betegségek által okozott anorexiában szenvedő betegekre irányultak, mint a rák vagy az AIDS.

Tanulmány: A THC biztonságosan és eredményesen kezelheti az Anorexia Nervosa tüneteit

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
http://www.leafscience.com/2013/10/15/clinical-study-finds-thc-effective-anorexia-nervosa/