A betegek tartós fájdalomcsökkenést és kevesebb opioidhasználatot tapasztaltak az orvosi kannabisz mellett

Journal of Clinical Pharmacology

Egy több mint 3700 brit beteg adatait elemző kutatás szerint az orvosi kannabiszalapú készítmények alkalmazása mellett akár két éven keresztül is javulhat a krónikus fájdalom, az életminőség, az alvás és a szorongás. A résztvevők opioidhasználata szintén csökkent: a kezelés kezdetén opioidot kapó betegek közel 23 százaléka ért el klinikailag jelentős dóziscsökkenést a 24 hónapos utánkövetés végére.

A Journal of Clinical Pharmacology folyóiratban megjelent tanulmányban a brit Orvosi Kannabisz Nyilvántartásban szereplő (UK Medical Cannabis Registry) 3744, krónikus fájdalom miatt kannabiszalapú gyógyszerekkel kezelt beteg adatait vizsgálták. A kutatást az Imperial College London, a King’s College London és a Curaleaf Clinic szakemberei végezték.

Egyetlen adag kannabiszkivonat felére csökkenthette a morfiumigényt

Tartós javulás a fájdalom és az életminőség terén

A kutatók a kezelés megkezdése előtt, majd egy, három, hat, 12, 18 és 24 hónappal később értékelték a betegek állapotát. A fájdalom erősségét és a mindennapi életre gyakorolt hatását, az életminőséget, a szorongást és az alvásminőséget egyaránt vizsgálták.

A 3744 résztvevőnél valamennyi vizsgált területen javulást mértek a kiindulási állapothoz képest. A fájdalom intenzitása és a mindennapi tevékenységeket akadályozó hatása egyaránt csökkent, miközben az életminőség, az alvás és a szorongás értékei is kedvezőbbé váltak. A javulás már a kezelés első hónapjában megmutatkozott, és a 24 hónapos utánkövetés végén is fennmaradt.

A fájdalommal kapcsolatos különböző mérőszámok esetében a betegek több mint fele elérte a klinikailag jelentős javulás küszöbét. Ez azt jelenti, hogy nem csupán statisztikailag kimutatható változásokról volt szó: sok résztvevő olyan mértékű enyhülést tapasztalt, amely a mindennapi életében is érzékelhető lehetett.

Tízéves vizsgálat: Az orvosi kannabisz használata 90%-os opioidcsökkenéssel járt krónikus derékfájdalom esetén

A betegek nem egyformán reagáltak a kezelésre

A vizsgálat egyik fontos eredménye, hogy a kutatók öt különböző betegcsoportot azonosítottak a fájdalom alakulása alapján. Bár mindegyik csoport állapota kedvezőbb volt a kiindulási értékhez képest, a javulás mértéke és tartóssága jelentősen különbözött.

Egyes betegeknél a fájdalomcsökkenés tartósnak bizonyult, másoknál a kezdeti javulás idővel mérséklődött. A legnagyobb csoportban a fájdalom kezdetben enyhült, majd az értékek fokozatosan visszatértek a kezelés előtti szint közelébe. Ez arra utal, hogy a kezdeti kedvező válasz nem mindenkinél jelent hosszú távú eredményt.

A kezelésre adott válasz összefüggött többek között a kiindulási alvásminőséggel, a szorongás mértékével és azzal, hogy milyen típusú fájdalom miatt alkalmazták a készítményeket. A kutatók szerint ezek a betegjellemzők fontosabb előrejelzők lehettek, mint az alkalmazott készítmény típusa vagy adagja.

Klinikai vizsgálat: az orvosi kannabisz csökkentheti az opioidhasználatot és javíthatja az életminőséget

Csökkent az opioidok alkalmazása is

A tanulmány az opioidhasználat változását is követte. A kezelés kezdetén opioidot szedő betegek 22,66 százaléka, vagyis közel minden negyedik résztvevő klinikailag jelentős dóziscsökkentést ért el a 24. hónapra. A kutatók ehhez legalább 28,2 százalékos csökkenést határoztak meg a napi opioidadagban.

Az opioidok mellett a pregabalin adagja is csökkent a követés későbbi szakaszában. A pregabalint elsősorban idegi eredetű fájdalom kezelésére alkalmazzák.

Az eredmények egybevágnak azokkal a korábbi megfigyeléses kutatásokkal, amelyek szerint az orvosi kannabisz alkalmazása egyes krónikus fájdalombetegeknél együtt járhat a hagyományos fájdalomcsillapítók, köztük az opioidok iránti igény mérséklődésével. A jelenlegi vizsgálat azonban nem bizonyítja, hogy a kannabiszalapú kezelés közvetlenül okozta az opioidadagok csökkenését.

A kannabisz jelentősen enyhíti a krónikus derékfájást, és szinte teljesen kiválthatja az opioidokat

Többségében enyhe vagy közepesen súlyos mellékhatások

A 3744 résztvevő közül 538-nál, vagyis 14,37 százalékuknál jelentettek mellékhatásokat. Ezek többsége enyhe vagy közepesen súlyos volt.

A kutatók összességében úgy értékelték, hogy a kannabiszalapú gyógyszerkészítmények alkalmazása mellett a fájdalom, az életminőség, az alvás és a szorongás terén tapasztalt javulás két éven keresztül fennmaradt, miközben a mellékhatások jellemzően nem voltak súlyosak.

A megfigyeléses kutatás korlátai

A kutatás megfigyeléses jellegű volt, nem alkalmazott placebokontrollt, ezért nem bizonyítja, hogy a javulást közvetlenül a kannabiszalapú készítmények okozták. A résztvevők egy része már korábban is használt kannabiszt, az eredmények pedig önbevalláson alapultak, és az utánkövetés során hiányzó adatokkal is számolni kellett.

Az eredmények arra utalnak, hogy egyes betegeknél tartós javulás érhető el, másoknál azonban a kezdeti pozitív hatás idővel mérséklődhet. A kezelési válaszok pontosabb megértéséhez további, kontrollált klinikai vizsgálatokra van szükség.

A UK Medical Cannabis Registry keretében nyilvántartott betegek körében végzett további megfigyeléses vizsgálatok szintén kedvező eredményekről számoltak be a kannabiszalapú készítmények alkalmazásával kapcsolatban. A kutatások többek között az alábbi betegségeket és állapotokat érintették: endometriózis, gyógyszerrezisztens epilepszia, daganatos betegségekhez társuló fájdalom, szorongás, hipermobilitási rendellenességek és Ehlers–Danlos-szindróma, gyulladásos bélbetegségek, álmatlanság, migrén, sklerózis multiplex, osteoarthritis, szerhasználati zavarok és gyulladásos ízületi betegségek esetében is.

Kérünk mindenkit, támogassa non-profit egyesületünk munkáját, akár csak egy pohár kávé árával.
Ezen az oldalon lehet támogatást küldeni:

https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Opioidok helyett kannabiszalapú gyógyszer? Németországban már igen

Kutatás:
https://accp1.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/jcph.70313