Thaiföldön az orvosi kannabisz hamarosan elérhetővé válik
2020 áprilisától még szélesebb körben fogják terjeszteni
Thaiföld már akkor történelmet írt, amikor 2018-ban – elsőként az ázsiai országok közül – legalizálta az orvosi kannabiszt. A terjesztés első fázisa hamarosan megkezdődik, 15 ezer adag orvosi kannabiszolaj áll készen arra, hogy a hó végére az egész országban kiszállítsák. A közegészségügyi miniszter, Piyasakol Sakolsatayadorn bejelentette, hogy az első nagyobb szállítmányt azoknak szánják, akiknek bizonyosan orvosi célokból van szüksége a termékre. A második fázisban, 2020 áprilisától az olaj minden kórházban elérhető lesz.
A miniszter elismerte, hogy az első szállítmány nem lesz elegendő mindenkinek, mert hatalmas a kereslet a termék iránt. Sakolsatayadorn arról is beszélt, hogy a közegészségügyi minisztérium összeállította az elosztási rendszert szabályozó irányelveket. Ezek az előírások egyben ország védelmét is szolgálják, hogy ne történhessenek kábítószerrel kapcsolatos visszaélések, és csak orvosi célú felhasználásra lehessen hozzájutni a kannabiszhoz.
Azok, akik az egészségügyi rendszerben bármilyen társadalombiztosítási alapra vagy közszolgálati egészségügyi programra jogosultak, ingyenesen kaphatnak olajat.
A thaiföldi Bangkok Post napilap szerint körülbelül 400 orvos, gyógyszerész és fogorvos kapott engedélyt az olaj használatára. Ezen a listán nem szerepel az a 2900, hagyományos orvoslással foglalkozó személy, akik szintén engedélyhez jutottak.
A legalizáció törvényjavaslatát hivatalosan 2018 decemberében fogadták el, amikor a thai parlament egyhangúlag jóváhagyta. A király 2019 februárjában írta alá a hivatalos rendeletet. A kannabisz egészen a betiltásáig, az 1930-as évekig nélkülözhetetlen eleme volt a thai orvoslásnak. Egykoron Thaiföldön termett a legjobb kannabisz, és a 80-as években az ország komoly exportőrnek számított. A kannabiszkereskedelem virágzó időszaka után rendkívül szigorú törvényeket hoztak a terjesztőkkel és a felhasználókkal szemben is.
A Kormányzati Gyógyszerészeti Szervezet (GPO) múlt szombaton bejelentette, hogy 6500 darab, 5 ml kannabiszolaj kivonatot tartalmazó üvegcsét fog átadni a miniszternek. A GPO által gyártott olajat végül a közegészségügyi minisztérium orvosi szolgáltatásokkal foglalkozó osztályához fogják szállítani, ahonnan elosztják a regisztrált páciensek között. 4500 üvegcsében THC-koncentrátum található, 500 darabban CBD-koncentrátum, 1500 üvegcsében pedig 1:1 arányban a CBD és a THC keveréke.
Az osztály főigazgatója, Somsak Akkslip már korábban nyilatkozott arról, hogy várhatóan a végső stádiumban lévő rákos betegek kapnak először a CBD-THC keverékből a hónap végén, a thai országos rákkutató intézet egyik kutatása részeként. A GPO e hónap végén újabb kannabisz növényeket fog ültetni, és úgy tervezik, hogy 2020 elejére a termelést üvegházakban is megkezdik; céljuk 150-200 ezer üvegnyi olaj előállítása.
„Fel kell gyorsítanunk a termelést, mert nem tudjuk kiszolgálni az igényeket” – jelentette ki a GPO ügyvezető igazgatója, Withoon Danwiboon egy sajtótájékoztatón.
Azt is hozzátette, hogy a kannabisz importja és a külföldi befektetők jelenléte még öt évig tiltva lesz azért, hogy a hazai ipar teljesítménye és szaktudása megerősödhessen. A közegészségügyi miniszter, Anutin Charnvirakul, aki maga is a kannabisz legalizációjáért küzdött, csütörtökön egy külön nyilatkozatban beszélt arról, hogy a kannabiszt nem élvezeti, hanem kizárólag orvosi célokra szabad felhasználni. Anutin egyben miniszterelnök-helyettes is.
Lépéseket tesznek azért, hogy közegészségügyi önkéntesek az otthonukban kannabiszt termeszthessenek orvosi célokra, de nem engedélyezik az árusítását. Az új polgári kormány közölte, hogy az orvosi kannabisz termesztését kiemelt fontosságúnak tartja, mert így vidéken is gazdasági lehetőségeket teremthetnek.
A legalizáció azonban hasznosnak bizonyult, emögött gazdasági okok és a politikai nyereség lehetősége is rejlik. A nemrégiben lezajlott thai választások során egyes pártok, például a Bhumjaithai párt is ígéretet tett arra, hogy a kannabisz évente akár 19.500 dollárral is megnövelheti a termesztők bevételét. Elképzelhető, hogy Thaiföld még a füves cigarettát is piacra engedi majd.
Fordította: Horváth Beatrix
Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/
Forrás:
https://www.voanews.com/east-asia-pacific/thailand-rolls-out-medical-cannabis-dont-expect-another-canada
https://www.westernadvocate.com.au/story/6306514/first-thai-batch-of-medicinal-cannabis/?cs=12512
https://www.bangkokpost.com/thailand/general/1725095/anutin-rolls-out-cannabis-prescriptions
https://www.9news.com.au/world/first-thai-batch-of-medicinal-cannabis/beccaed6-5bce-481b-bc29-c79836c3cd1a
https://www.vice.com/en_in/article/xwnjyq/thailands-first-batch-of-medical-marijuana-is-ready-for-roll-out