Csehországban négyszeresére nőtt az orvosi kannabisz fogyasztása 2019-hez képest

Az orvosi kannabisz fogyasztása Csehországban éves szinten megnégyszereződött. Míg 2019-ben a betegeknek 17 kilogramm kannabiszt írtak fel, ez a mennyiség tavaly 66,8 kilogrammra nőtt.

A Kormány Kábítószer-politikai Főosztályának Hivatala, az Egészségügyi Minisztérium és a Kábítószer-ellenőrzési Közintézet által közzétett adatok szerint a növekedés annak volt köszönhető, hogy tavaly óta a kannabisz árának 90 százalékát fedezi a egészségbiztosítás.

2019 végén 434 betegnek írtak fel kannabiszt gyógyászati ​​célokra, tavaly decemberben ez a szám 1103 főre, vagyis körülbelül két és félszeresére nőtt. Az orvosi kannabisz kiadására jogosult regisztrált orvosok száma is nőtt – a 2019 végi 78-ról 2020-ban 123-ra.

Míg 2019-ben az orvosok 4145, azaz havonta körülbelül 345 vényt írtak ki, a tavalyi év folyamán 14,167 receptet írtak fel, havonta átlagosan körülbelül 1181-et.

Az orvosi kannabisz fogyasztása és felírása Csehországban 2013 óta legális.

A program első éveit ellátási hiány jellemezte az első termesztési pályázat lemondása miatt, valamint mert nem voltak jogosult orvosok akik felírják a recepteket. 

Az orvosi kannabisz Csehországban számos betegség kezelésére megengedett, ezek közé tartozik a krónikus fájdalom, a hátfájás, az idegrendszeri rendellenességek, a szkelrózis multiplex, a cachexia, a Tourette-szindróma és a pikkelysömör. A teljes ékesítés 82%-a kannabiszvirág, melynek nagy részét fájdalomra adták ki 2020-ban.

A kannabisz rekreációs célú előállítása és értékesítése továbbra is illegális a Cseh Köztársaságban, bár fogyasztása és tartása dekriminalizálva van.

A cseh orvosi kannabisz program közelmúltbeli fejlesztéseiben kulcsfontosságúak a kormány által a kannabiszkezelések hozzáférhetőségének javítása érdekében tett intézkedések.

Ebbe beletartozik, hogy a termék költségeinek 90%-át az állami egészségbiztosítás havi 30 grammig megtéríti, valamint a 6,41 EUR/g-os (2300 Ft) árkorlátozás.

A cseh kormány jóváhagyta az orvosi kannabisz széles körű termesztését és exportját

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
https://www.praguemorning.cz/consumption-of-medical-cannabis-quadrupled-compared-to-2019