92 éves korában meghalt Raphael Mechoulam, a holokauszt túlélője, a kannabisz életmentő kutatója és Izrael egyik legnagyobb tudósa

A kannabisz tudós, aki utat nyit[ott] Izrael kannabisz kutatási forradalmának

Írta: Noga Tarnopolsky
Frissítve: 2016. július 1.
Közzétéve: 2013. augusztus 27.

Raphael Mechoulam, a Jeruzsálemi Héber Egyetem orvosi kémia és természetes termékek díjnyertes professzora, egy elegáns úriember, aki tweed kabátot és selyemsálat visel.

Nem naplopó. 82 évesen még mindig teljes munkaidőben dolgozik.

Mechoulam tiszteletreméltósága ellenére legnagyobb hírneve két olyan tudományos áttörésből fakad, amelyek meleg fogadtatásban részesíthetik a kannabisz közösségekben.

1964-ben ő volt az első ember, aki szintetizálta a THC-t, a kannabisz növény fő pszichotróp hatóanyagát. Ez az ugrás tette lehetővé a kannabisz tudományos tanulmányozását.

Előtte minden mítosz és füst volt.

Mechoulamot szinte általánosan a kannabinoidokkal kapcsolatos kutatások atyjaként emlegetik, de azt mondja, ő maga soha nem próbálta ki. 2014-ben Sanjay Gupta, a CNN-től Mechoulam laboratóriumában töltött néhány napot, miközben az orvosi kannabisz hasznosságát kutatta.

1992-ben, csaknem három évtizeddel a THC szintetizálása után, Mechoulam azonosította az anandamidot, a természetben előforduló humán kannabinoid neurotranszmittert (fordítás: az a molekula az emberi szervezetben, amitől az ember jól érzi magát, akkor is ha nem ivott semmit.)

Megadva a lehetőséget, hogy elnevezze, Mechoulam a szanszkrit ananda szóhoz fordult, amely a legfőbb boldogságot jelenti.

Ezekkel az eredményekkel párhuzamosan Mechoulam élete java részét azzal töltötte, hogy jóváhagyást szerezzen a tudományos kísérletekhez – csakhogy folyan a bürokrácia rosszallásával nézett szembe. „Az akadémiai labor egy nyitott hely” – mondja –, „hogy a laborban fiatalok dolgozzanak illegális cuccokkal… Hogyan állapíthatja meg a labor vezetője, hogy a gyerek, aki dolgozik rajta, nem tesz el egy kicsit az asztal alatt?”

Amikor az 1960-as évek elején elkezdte kutatásait, Mechoulam talált néhány valószínűtlen szövetségest: a kábítószerügyiseket. Volt néhány barátja, akik rendőrök voltak: „Valamelyikük azt mondta: ‘hé, tudnál adni neki 5 kiló hasist? Nyugi, ismerem a fickót’.”

Et voila: beindult a karrierje.

A tudós – Dokumentumfilm Raphael Mechoulam életéről, magyar felirattal:

Mechoulam még mindig harcol. Nemrég segített megmenteni Izrael úttörő orvosi kannabisz programját az egészségügyi minisztérium bürokratáinak újabb támadásától, akik június végén megpróbálták korlátozni a klinikákon elérhető orvosi kannabisz formáit és fajtáit.

A minisztérium egyebek mellett azzal fenyegetőzött (de nem sikerült), hogy betiltja az Avidekelt, egy helyi fejlesztésű kannabiszfajtát, amely kevesebb, mint 1 százalék THC-t tartalmaz 16 százalék CBD mellett. Más szóval, ettől nem lehet betépni.

A minisztérium fő aggodalma az volt, hogy a CBD-t még nem izolálták és nem tesztelték laboratóriumi körülmények között, ahogyan például a paracetamolt. „A tudósok nem szeretnek azonosítatlan vegyületekkel dolgozni, amikor egy anyagot értékelnek” – magyarázza Mechoulam.

Dr. Boaz Lev, a minisztérium főigazgató-helyettese azt mondja, „ne feledje, hogy mindannyian a legjobbat akarjuk ezeknek a betegeknek, egy olyan gyógyszert, amelyet ismerünk és megértünk, és felelősségteljesen felírhatunk nekik.”

Könnyű nevetni a kannabisz olyan fajtáin, mint az izraeli fejlesztésű Avidekel, de egy kemoterápiás kezelés alatt álló gyermek számára, aki azt reméli, hogy folytatja az iskolába járást, a nem kábító hatású kannabisz nem nevetséges.

Egy egészségügyi szakember szerint a minisztérium bosszús, „mert Mechoulam mellettünk állt, meg sem mozdult, és végül nem tudtak nemet mondani neki”.

Mindenesetre ő Izrael egyik legnevesebb tudósa.

A THC szintéziséről szóló úttörő cikke csaknem 50 évvel ezelőtt jelent meg a Journal of the American Chemical Society folyóiratban. Azóta számos kutatási ösztöndíjban részesült a Washingtonban található amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézettől.

Egy kísérlet, amelyet 15 évvel ezelőtt felügyelt a jeruzsálemi Shaare Zedek Kórházban, figyelemre méltó eredményességgel csökkentette a kemoterápia mellékhatásait „minden egyes gyermeknél”, aki cseppekben, nyelv alá THC-t kapott. „A hányinger és a hányás egyszerűen megszűnt. És amikor a kemoterápia véget ért, abbahagytuk a kezelést” – emlékszik vissza.

Ennek ellenére a kannabisz tiltott természetéből adódó jogi bonyodalmak szinte teljesen megakadályozták a THC rákos betegekre gyakorolt hatásaival kapcsolatos kutatásokat.

Mechoulam szerint ez „tragikus”. Mások ezt Izraelben bűnnek nevezik.

A kannabisz fájdalomcsillapításra és a kemoterápia mellékhatásai ellen gyakorolt jótékony hatásait régóta dokumentálják. Most azonban a Manuel Guzmán spanyol kutató által végzett kísérletek magukon a rákos növedékeken kiemelkedő eredményeket mutatnak az emberi daganatok méretének csökkentésében.

Avinoam Reches professzor, a Hadassah Kórház neurológiai professzora, aki az Izraeli Orvosi Szövetség etikai bizottságának elnökeként számos, az orvosi kannabisz használatával kapcsolatos megbeszélésen elnökölt, kannabiszt ír fel olyan betegeknek, akiknél ismert, hogy a diagnózisukra előnyös a palliatív hatása, mint pl. Parkinson-kór és Tourette-szindróma.

Arra a kérdésre, hogy nevezzenek meg olyan kollégákat az izraeli orvoslás világában, akik ellenzik a kannabisz használatát, Reches azt válaszolta: „Senki sem jut eszembe. Nem jut eszembe senki.”

„Rutin módon használom a kannabiszt a pácienseimnél, az orvosi konszenzus részét képező irányelveknek megfelelően” – mondta, hangsúlyozva azt a gyakorlatát, hogy kannabiszt ír fel olyan olyan betegeknek, akiket hosszú távon kezel, ezért jól ismeri az esettörténetét, és megemlíti azt az óvatosságot, amit „azokkal az emberekkel szemben érzek, akikkel még soha nem találkoztam, akik konkrét panaszokkal érkeznek, és kannabiszt szeretnének. Ezek az emberek nem mindig mondanak igazat” – mondja -, „és hajlamosak a túlzott fogyasztásra, ill. a kábítószerrel való visszaélésre.”

Reches azt mondta, hogy „megdöbbentőnek” találta, hogy az orvosi kannabisz tudományos kutatásaival kapcsolatos kérdései a Nemzeti Egészségügyi Intézet felé a Nemzeti Drogabúzus-ellenes Intézethez (NIDA) kerülnek.

Mechoulam a jövőbe tekint. „A kormányoknak félre kell tenniük a rekreációs szempontokat, és meg kell találniuk a módját, hogy lehetővé tegyék a tudományos kutatás előrehaladását.”

A 2019-es kaliforniai CannMed kannabiszkonferencián az akkor 88 éves professzor beszédében arra buzdította a tudományos közösséget, hogy támogassanak több orvosi kannabisz kutatást, és nehezményezte a már elveszített időt, valamint sajnálatát fejezte ki azoknak a betegeknek, akik kimaradtak a kannabisz alapú kezelésekből olyan betegségek esetén, mint az epilepszia.

„Kellett 30 évet várnunk? Nem” – mondta 2019-ben. „Több ezer gyereknek segíthettünk volna, de nem tettük.”

Érdemei és elismerései a teljesség igény nélkül:

1999-2000: A Nemzetközi Kannabinoid Kutató Társaság (ICRS) elnöke

2001: Az Ohio Állami Egyetem díszdoktora

2003-2005: A Kannabinoid Gyógyszerek Nemzetközi Szövetsége (IACM) igazgatótanácsának elnöke

2006: A madridi Complutense Egyetem díszdoktora

2011: NIDA Discovery Award (az amerikai Nemzeti Drogabúzus-ellenes Intézet díja)

2012: EMET-díj az egzakt tudományokban – Kémia; Rothschild-díj – Kémiai és fizikai tudományok

2016: Életműdíj – CannMed; Genius 100 Visionary

2018: A kanadai Guelph Egyetem díszdoktora

2019: Weizmann Tudományos Intézet díszdoktora

2019-2020: A Technion Egyetem Harvey-díja

Kérünk mindenkit, támogassa non-profit egysületünk munkáját, akár csak egy pohár kávé árával.
Ezen az oldalon lehet támogatást küldeni:

https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Minden idők 11 legfontosabb kannabisz tanulmánya

Forrás:
https://www.adn.com/nation-world/article/israel-s-cannabis-scientist/2013/08/27/