A WHO felülvizsgálja a kannabisz besorolását

Forrás: faaat.net

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 70. születésnapjának évében végre konkrét lépéseket tett az általa létrehozott igazságtalanságok orvoslására: az elfogult tudományos folyamatok szerint a kannabisznak nincs orvosi értéke, ami a növény hagyományos és rekreációs célú felhasználását tiltó rendelkezések alapja, és súlyos korlátozásokat eredményezett a kannabisz orvosi felhasználásában és ennek kutatásában.

Június elején Genfben a WHO kábítószerügyi bizottsága végre meghallgatta az orvosok, a betegek és a kutatók véleményét is, és megkezdte a kannabisz egészségre gyakorolt előnyeinek és káros hatásainak elemzését, mérlegelését. A szervezet következtetései valószínűleg megváltoztatják majd a nemzetközi jogot, és hatással lesznek az országok saját szabályozásaira is.

A FAAAT think & do tank civil szervezet a WHO, a civil társadalom és a kormányok közötti párbeszéd megkönnyítésére és kiterjesztésére törekszik. A genfi eseményhez kapcsolódóan a szervezet egy közös nyilatkozatot adott ki, amelyet 35 országból 106 NGO írt alá. A támogatók között megtalálhatók tudományos, orvosi, emberi jogi, lakossági, betegek alkotta, diák, illetve függőséggel foglalkozó szervezetek. Magyarországról a nyilatkozatot a kannabisz orvosi felhasználásának legalizációjáért küzdő Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület írta alá.

A kiáltvány komoly bírálatokat fogalmazott meg a szakértői bizottság (ECDD) 40. találkozójának előkészítő folyamataiban és a dokumentációban található elfogultságokkal kapcsolatban.

Az előítéleten túl az ECDD szakértői átfogó képet kaptak a kannabiszhoz kapcsolódó kihívásokról, fenyegetésekről, illetve a szabályozásokhoz kapcsolódó emberjogi visszaélésekről.

A meghallgatáson részt vevő érdekeltek rámutattak a terápiás célú alkalmazás akadályaira vagy a kisebbségeket és a nőket kifejezetten hátrányosan érintő igazságszolgáltatási intézkedések aránytalan hatására, amelyek mind a jelenlegi szabályozás eredményei.

Történelem

Az 1950-es években irreleváns, részleges és elfogult adatokra alapozva, a WHO zöld utat adott a kannabisz felvételére a legszigorúbb Egyesült Nemzetek kábítószer-ellenőrzési jegyzékbe. Ebben a kannabiszt és származékait “különösen rossz hatásúaknak és betegségkeltőnek”, valamint “kevés vagy semmilyen terápiás hatással nem rendelkezőnek” minősítik.

De a kannabisz valódi hivatalos tudományos felülvizsgálata soha nem történt meg – bár a WHO feladatai közé tartozik a 60-as évek óta a kábítószer-függőséggel vagy visszaélésekkel küzdő összes anyag kockázatértékelése, valamint a 2000-es évektől 20 évenként felül kell vizsgálnia az korábbi besorolásait.

Egészen két évvel ezelőttig a WHO elfojtotta az ECDD kísérleteit a kannabisz felülvizsgálatára, ezáltal fenntartva a besorolást, illetve a növény és a kannabinoidok nemzetközi gyógyászati alkalmazásának tiltását. Minden alkalommal, amikor a kannabisz napirendre került, a WHO tisztviselői a “frissítés” napirendi pont alá helyezték – ez a megbeszélni való témák legalsó szintje.

A tudományos közösség, a civil társadalom és a kormányok erőfeszítéseinek eredményeként a WHO végül 2016-ban elhatározta, hogy elindítja a kannabisz felülvizsgálatát. 2017 novemberében összeült a bizottság, hogy különféle ügyeket vitasson meg. Néhány új, ártalmas pszichotróp anyag bemutatása mellett, azonban a kannabisszal kapcsolatos teljes felülvizsgálat első lépéseként előzetesen felülvizsgálták a kannabidiolt (CBD) is. A szervezet következtetései szerint a CBD különösen biztonságos anyag, ígéretes terápiás alkalmazási lehetőségekkel rendelkezik, és “az aktuális információk nem […] igazolják az anyag listázásának szükségességét”.

Végül júniusban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) összehívta a szekértői bizottság 40. ülésszakát, amely teljes egészében a kannabisszal foglalkozott. A bizottság foglalkozott a CBD értékelésének befejezésével, illetve a kannabisz, a kannabisz gyanta, kivonat és tinktúra formáival, valamint a Δ-9-THC és a THC izomerjeivel.

A június 4-én kezdődött, 4 napos megbeszélésen gyógyszerészek, betegek és kutatók fejthették ki véleményüket a kannabiszról. A WHO döntése néhány hét múlva várható, azonban az eredmények minden országot érintő hivatalos bejelentésre csak az Egyesült Nemzetek decemberi, kábítószerekre vonatkozó bizottsági ülésén kerül majd sor.

A WHO pozitívan nyilatkozik a CBD-ről

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
http://faaat.net/think-tank-en/ecdd40/