Az Európai Bizottság egységes uniós szavazást javasol a WHO kannabisz besorolására vonatkozó ajánlásokról

Az ENSZ Kábítószer-bizottsága (CND) márciusi ülésszakát megelőzően az Európai Unió végrehajtó szerve azt javasolta, hogy az EU tagországai szavazzanak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a kannabisz besorolására vonatkozó hat ajánlás közül három mellett.

Az Európai Bizottság „tanácsi határozatra irányuló javaslata” jelentőségteljes, mert ha az Európa Tanács elfogadja, az EU-országok egységes blokkként szavaznak a bécsi CND ülésen, és a Bizottság által támogatott három indítvány sokkal nagyobb eséllyel kerül jóváhagyásra.

Az egyik támogatott változás pozitív hatással lenne a globális kannabisziparra: a kannabisz és a kannabiszgyanta eltávolítása a Kábítószer Egyezmény (1961) IV. jegyzékéből.

Egy ilyen lépés elismeri, hogy a kannabisznak és a kannabiszgyantának gyógyászati értéke van.

Azonban a Bizottság azt javasolja, hogy másik két javaslatot halasszanak el, és utasítsanak el egy harmadikat.

Nevezetesen, a Bizottság „további értékelést” kért a javasolt pontosításról, miszerint a legfeljebb 0,2% THC-t tartalmazó CBD készítmények nem tartoznak nemzetközi ellenőrzés alá.

A CND 53 szavazati joggal rendelkező taggal rendelkezik. Ezek négyéves időtartamra szólnak. Az 53 tagból 13 EU-ország a 2020 márciusi szavazáson. Ha ez a 13 tag egy közös blokkban szavaz, akkor a CND-ben az összes szavazat csaknem negyedét képviselik.

Kábítószer-bizottság (CND)

2019 januárjában a WHO hat ajánlást nyújtott be az ENSZ főtitkárának, amelyek a kannabisz és kannabisz termékek különböző kategóriákba történő besorolását érintik.

Ezek a kábítószer-függőséggel foglalkozó szakértői bizottság (ECDD), a WHO műszaki testülete által készített áttekintéseken alapultak, amelyek a kábítószerek kockázatait és előnyeit vizsgálják.

A Kábítószer-bizottság a WHO technikai ajánlásainak alapján rendszeresen frissíti a szabályozott anyagok listáját és a jegyzékeket.

A CND ezen ajánlások alapján változtatásokat hajthat végre, de dönthet úgy is, hogy nem fogadja el a javaslatokat, figyelembe véve például gazdasági, politikai vagy társadalmi tényezőket.

A CND márciusi ülésszakának napirendje még nem fejeződött be, de várhatóan tartalmazni fogja az ajánlásokról szóló döntést.

Az Európai Bizottság egységes uniós álláspontra vonatkozó javaslata csak olyan változtatások támogatását javasolja, amelyek „tükrözik a tudományos ismereteket” és „nem eredményeznének jelentős változást a kannabisz ellenőrzésében”.

A Bizottság javasolta az olyan ajánlások elleni szavazást, amelyek esetében „nem egyértelmű az új ellenőrző intézkedések jogi, valamint gyakorlati bevezése és következménye, vagy azok teljesen hiányoznak”.

Az ENSZ nyilvánosságra hozza a WHO kannabisz szabályozásáról szavazó országok listáját

Mellette

Az Európai Bizottság javasolta a következő ajánlások megszavazását:

  • A kannabisz és a kannabiszgyanta eltávolítása az 1961-es Egyezmény IV. jegyzékéből.

Jelenleg a kannabisz és a kannabiszgyanta az 1961-as Egyezmény I. és IV. jegyzésében szerepel. Ez a kombináció azoknak az anyagoknak van fenntartva, amelyeknél a legmagasabb szintű ellenőrzésre van szükség és rendkívül korlátozott vagy semmilyen gyógyhatásuk nincs.

A kannabisz és a kannabiszgyanta eltávolítása az 1961-as Egyezmény IV. jegyzékéből nem jár lényeges változással a nemzetközi ellenőrzés szintjén, mivel továbbra is szerepel az I. jegyzékben.

A Bizottság szerint azonban a IV. listából való törlés “jótékony hatással lenne a kannabisz terápiás hasznosságát, valamint káros hatásait feltáró közös ismeretek előmozdítására”.

A WHO fennmaradó két további ajánlása, amelyet a Bizottság támogat:

  • Dronabinol (delta-9-THC) és tetrahidrokannabinol (delta-9-THC izomerjei) hozzáadása az 1961-as Egyezmény I. jegyzékéhez, és ezen ajánlások elfogadása esetén az 1971-as Egyezményből való törlés.

Az Európai Bizottság támogatja ezt az ajánlást, mivel a THC áthelyezése az 1961-as Egyezmény I. jegyzékébe – és törlése az 1971-as Egyezményből – „nem vonja maga után a nemzetközi ellenőrzési szint megváltozását”, és „elősegítheti az ellenőrzési intézkedések végrehajtását a tagállamokban.”

További értékelés

Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy tagországainak „álljanak azon álláspontra, hogy az ajánlást nem szabad szavazásra bocsátani, és a WHO-tól további értékelést kell kérni” a következő két javaslat vonatkozásában:

  • A kannabisz kivonatok és tinktúrák eltávolítása az 1961-es Egyezmény I. jegyzékéből.

A WHO azt javasolta, hogy töröljék ezt a kategóriát az 1961-as Egyezményből, mivel a kivonatok és a tinktúrák magukban foglalják „a különböző készítményeket eltérő THC-koncentrációval”, amelyek némelyike ​​nem-pszichotróp és „ígéretes terápiás alkalmazással rendelkezik”.

Az Európai Bizottság további értékelést javasolt, mivel „nincs nyilvánvaló közegészségügyi indok” a változtatásra és „nehéz annak teljes körű felmérése”.

  • A jegyzékhez hozzáadni egy lábjegyzetet, amely szerint „az elsősorban kannabidiolt (CBD) és legfeljebb 0,2% delta-9-THC-t tartalmazó készítmények nem tartoznak nemzetközi ellenőrzés alá.”

Az Európai Bizottság dokumentuma szerint a CBD készítményeket jelenleg a „Kábítószer-egyezmény I. jegyzéke ‘Kannabiszkivonatok és tinktúrák’ bejegyzés alatt ellenőrzik.”

A Bizottság szerint a WHO javaslata „csökkentené ezen készítmények jelenlegi ellenőrzési szintjét”.

Ezenkívül a Bizottság szerint a túlnyomórészt CBD-t tartalmazó készítmények THC-határértékeinek meghatározása „tudományos bizonyítékokkal nem támogatott” és „az ajánlás szövege nem zárja ki az e határérték kiszámításának módját érintő lehetséges eltérő értelmezéseket”.

A Bizottság azt is állítja, hogy „a kannabidiol (CBD) eltérő kezelése más kannabinoidokkal összehasonlítva nem indokolt és nem egyeztethető össze az egyezmények jegyzékének jelenlegi struktúrájával”.

Ellene

A Bizottság javasolja, hogy tagállamai szavazzanak az alábbiak ellen:

  • Az egyes kritériumoknak megfelelő THC készítményeket hozzáadása az 1961-es Egyezmény III. jegyzékéhez.

A WHO ajánlása szerint nem valószínű, hogy egyes THC-t tartalmazó gyógyszerkészítményekkel visszaélnek, ezért azokat az 1961-as Egyezmény III. jegyzékébe kell helyezni, amely alacsonyabb szintű ellenőrzést jelent, mint az I. jegyzék.

A WHO javasolta, hogy vegyék fel „A kémiai szintézissel vagy kannabisz előállításával készült készítmények, amelyeket gyógyszerkészítmények formájában állítanak elő egy vagy több egyéb összetevővel, oly módon, hogy a delta-9-THC-t nem lehet könnyen elérhető eszközökkel vagy olyan hozamban kivonni, amely kockázatot jelent a közegészségügyre,” a III. jegyzékbe.

Az Európai Bizottság azonban javasolta a módosítás ellen történő szavazást, mivel „ez további szabályozási terhet jelentene a tagállamok számára”.

Ezenkívül az Európai Bizottság azzal érvelt, hogy „a ’gyógyszerészeti készítményekre’ vonatkozó ajánlás megfogalmazása nem alapul semmilyen egységes fogalommeghatározáson a kábítószer-egyezmény alapján, és nem összeegyeztethető az uniós terminológiával, ahogyan azt a 200/83 irányelv biztosítja az Európai Parlament és a Tanács 2001. november 6-án az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexében.”

A Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület és a Nemzetközi Orvosi Kannabisz Betegek Szövetsége (IMCPC) közös állásfoglalása és javaslatai a CND a gyógyászati felhasználás, valamint a betegek jogai és érdekei figyelembevételével. (Kattintás ide)

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
https://mjbizdaily.com/european-commission-proposes-unified-eu-vote-on-who-cannabis-scheduling-recommendations