Cannafest 2015 – Előadások

cristina-sanchez

Cristna Sánchez, PhD

Kannabinoidok mint tumorellenes szerek: cserepadról a betegágy mellé

Cristina Sánchez (Madrid, Spanyolország, 1971) biológia szakon végzett a madridi Complutense Egyetemen 1994-ben. Tudományos karrierjét egyetemi hallgatóként kezdte Dr. Ramos és Dr. Fernández-Ruiz (Complutense Egyetem Orvostudományi kar) laboratóriumában, ahol először került érintkezésbe kannabinoid kutatás területével. Miután végzett, Dr. Guzmán laboratóriumába költözött (Complutense Egyetem Biológia kar), ahol először a kannabinoidok lipid és szénhidrát köztes anyagcseréjére, később pedig a rákos sejtek szaporodására kifejtett hatásáról tanult. Kitüntetéssel szerezte meg a PhD-jét Biokémia és Molekuláris Biológia szakon a Complutense Egyetemen 2000-ben. Posztdoktorija alatt Dr. Piomelli laboratóriumában (Kaliforniai Egyetem Irvine, 2000-2003) egy másik csoport bioaktív lipid (lizofoszfátsav és kapcsolódó vegyületek) szerepéről tanult a fájdalom megindításában.   2004-ben Cristina visszatért Spanyolországba egy “Ramón y Cajal” szerződéssel (amelynek célja a spanyol kutatók külföldről való hazacsalogatása) és elkezdett egy sor új kutatást koordinálni Dr. Guzmán laboratóriumában. A kutatásának egyik fő célja a kannabinoidok potenciális daganatellenes szerekként való megismerése és felhasználása mellrákban. Újabban a figyelmét az új kannabinoid receptorok és azok lehetséges részvétele felé fordította a kannabinoidok tumorellenes tevékenységében mellrákban és más típusú tumorokban.  

A Kannabinodok tumorellenes szerekként működnek?

A Kannabinodok tumorellenes szerekként működnek?

Mellrák

A Kannabinodok tumorellenes szerekként működnek?

Klinikailag releváns HER2-pozitív metasztatikus emlőrák modell TOVÁBB

Read more

A szeretet aktiválja az agy kannabisz receptorát

Love molecule

Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America

Mi történik, ha a “szeretet hormonok” és a “boldogság molekulák” összeütköznek? Sok boldogság és egy joint, állítja egy új tanulmány. A University of California Irvine (UCI) kutatói megállapították, hogy az oxitocin – amit gyakran neveznek a “szeretet hormonnak” a jó érzések miatt amiket okoz társadalmi interakciókban – azáltal képes fokozni az örömöt, hogy az agy kannabisz-szerű kannabinoid neurotranszmittereit stimulálja. TOVÁBB

Read more

Félreértett gyógyszer – egy epilepsziás kisfiú kezelése kannabisszal

„Most, hogy ezt a gyógyszert használom, úgy érzem magam mint egy normális fiú.” – Forrest

Egy héttel a 8. születésnapja után Forrest Smelser-t epilepsziával diganosztizálták. A rosszabb napokon akár 15 percenként is jöttek a rohamai.

„Ha 3 percnél hosszabb ideig tartó rohama van, már az agykárosodás veszélyével hazárdírozunk,” mondta édesanyja Tanesha. TOVÁBB

Read more

A kannabinodok által okozta autofágia felhasználása melanóma sejtek elpusztítására

Journal of Investigative Dermatology

Bár a bőr melanóma előfordulás világszerte növekszik, az áttétes betegek túlélési aránya 10% alatt marad. Sürgősen új kezelési stratégiákra van szükség, különösen a BRAF/NRAS vad típusú tumorokat hordozó betegeknél. Az autofágia célzása a rákos sejtek halálának elősegítésére szolgál a kemoterápia-rezisztens daganatokban, és ennek a vizsgálatnak az a célja, hogy megvizsgálja azt a hipotézist, miszerint a kannabinoidok elősegítik az autofágia-függő apoptózist melanomában. A Δ(9)-tetrahidrokannabinollal (THC) végzett kezelés az autofágia aktiválódását, a sejtek életképességének csökkentését és az apoptózis aktiválódását eredményezte, miközben a klorokinnal való kezelés vagy az Atg7, de nem a Beclin-1 vagy Ambra1 csökkentése a kezelést megelőzően, megakadályozta a THC-indukálta autofágiát és sejthalát in vitro. A BRAF vad típusú melanoma xenograftokat hordozó egereknek a Sativex-szerű (egyforma mennyiségű THC-t és CBD-t tartalmazó laboratóriumi készítmény) beadása lényegében gátolta a melanoma életképességét, proliferációját és tumor növekedését, valamint ezzel páhozamosan megnövelte az autofágiát és az apoptózist, összehasonlítva a standard, egyetlen-szert-tartalmazó temozolomiddal. Összefoglalva, megállapításaink arra utalnak, hogy a THC aktiválja a nemkanonikus autofágia-mediált apoptózist a melanoma sejtekben, ami arra utal, hogy a Sativex-szel kiváltott citotoxikus autofágia klinikai értékelése szükséges metasztatikus betegség esetén. TOVÁBB

Read more

A kannabinoidok rákellenes szerként való használata

cannabisvscancer - HUN2

Progress in Neuro-Psychopharmacology and Biological Psychiatry

Kivonat

Jól megalapozott, hogy a kannabinoidok palliatív hatásokat fejtenek ki néhány rákhoz kapcsolódó tünettel szemben. Ezen kívül az elmúlt tizenöt év során nyert bizonyítékok alátámasztják, hogy ezek a vegyületek csökkentik a tumornövekedést rákos állatmodellekben. A kannabinoidokról kimutatták, hogy egy ER-stressz útvonalat aktiválnak, ami autofágia-mediált rákos sejthalál stimulálásához vezet. Ezen túlmenően, a kannabinoidok gátolják a tumor angiogenézist és csökkentik a rákos sejtek migrációját (érképződés és áttétképződés – a ford.). A kannabinoidok rákellenes hatásának rezisztencia mechanizmusát, valamint a lehetséges stratégiákat, hogy kannabinoid alapú összetett terápiákat fejlesszünk a rák elleni küzdelemben, már elkezdték feltárni. A jelen cikkben összefoglaljuk ezeket a megfigyeléseket (amelyek már segítettek az első klinikai vizsgálatok alapjainak megteremtésében, hogy vizsgálhassuk a kannabinoidok használatának lehetséges klinikai előnyeit daganatellenes terápiákban), és megvitatjuk a lehetséges jövőbeli kutatási irányvonalat ezen a területen. TOVÁBB

Read more

Áttekintés a kannabinoid-opioid interakcióról krónikus fájdalomban

Clinical Pharmacology & Therapeutics

Mindenki tudja, hogy a kannabisz különböző egészségügyi hatásokat biztosít, ezek közül talán a legfontosabb a fájdalomcsillapítás. Más gyógyszerek is enyhítik a fájdalmat és az orvosok általában opiátokat vagy opioidokat írnak fel a súlyos fájdalom enyhítésére. Azonban az opioidok mellékhatásai közé tartozik a szedáció, a hányinger, a hányás, a szorulás és a függőség. TOVÁBB

Read more

Tiszta kannabidiol csecsemőkori rosszindulatú vándorló parciális rohamok kezelésére: Esetismertetés

Figure B, Saade

Pediatric Neurology

University of Iowa Children’s Hospital, Iowa City, Iowa

HÁTTÉR: A csecsemőkori rosszindulatú vándorló részleges rohamok (MMPSI) egy ismeretlen eredetű katasztrofális gyógyszerrezisztens epilepsziás agyvelőbántalom, ami általában az első 6 hónapban jelentkezik, folyamatos vándorló fokális rohamok, fejlődési hanyatlás és korai elhalálozás jellemzik. A kannabisz növény nem-pszichoaktív alkotóelemét, a kannabidiolt, újabban széles körű érdeklődés övezi, mivel lehetséges kezelést nyújthat súlyos terápiarezisztens epilepsziák esetében, ami oda vezetett, hogy a családok vagy az orvosok, azokban az államokban, ahol legalizálták az gyógyászati célú használatot, anekdotikus sikereket mutató kísérletezésbe kezdtek.
BETEG JELLEMZÉS: Bemutatjuk egy jelenleg 10 hónapos fiú esetét csecsemőkori rosszindulatú vándorló részleges rohamokkal, aki fejlődésbeni javulást és fenntartott rohamcsökkentést mutatott kannabidiol hozzáadásával az epilepszia elleni kezeléséhez.
KÖVETKEZTETÉS: Ez a jelentés támogatja a kannabidiol szerepét a csecsemőkori rosszindulatú vándorló parciális rohamok kezelésében. TOVÁBB

Read more
1 123 124 125 126 127 132