Tanulmány: A kannabisz elősegíti az új agysejtek képződését

The International Journal of Neuropsychopharmacology

2005-ben kanadai kutatók forradalmi felfedezést tettek ami hiteltelenné teszi a mítoszt miszerint a kannabisz agykárosodást okoz. Amit találtak az az ellenkezője volt. Ez az jelenti, hogy a THC – a kannabisz egyik fő alkotóeleme és az ok amiért a használók “betépnek” – valójában az új agysejtek képződését okozza. 

Az agy növekedésének folyamatát neurogenezisnek (idegsejtképződés) hívják és általában a kábítószer-használattal nem javul. A kannabisz használata egy másik történet, magyarázta Xia Zhang, MD, Ph.D., a University of Saskatchewan egyetemi docense és a tanulmány vezető szerzője:

„A legtöbb ‘kábítószer’ elnyomja a neurogenezist. Csak a kannabisz segíti elő a neurogenezist.”

Mégis a THC nem az egyetlen kannabiszban található vegyület, és nyolc évvel később egy brazil kutatócsoport újabb felfedezést tett. A tanulmányuk, ami az International Journal of Neuropsychopharmacology júliusi számában jelent meg, azt mutatja, hogy a kannabidiol (CBD) is segíti az agy növekedését.

Miközben a CBD szorongásra és a depresszióra mért hatását kutatták rágcsálókban, a kutatók megkeresték a forrást – az agy egy részét amit hippokampusznak hívnak. A hippokampusz szabályozza az érzelemet és a kognitív funkciókat, és egyben az egyetlen terület ahol a felnőtt agy képes növekedni.

Míg a korábbi tanulmányok azt találták, hogy a CBD jótékony hatással van a szorongásra és a depresszióra, ez a tanulmány az első ami megmagyarázza, hogy miért.

Amit a tudósok megállapítottak az volt, hogy CBD is, úgy, mint a THC, az agysejtek növekedését okozza a hippokampuszban. Azt mondják, ez megmagyarázza miért tartották korábbi tanulmányok a CBD-t hatékony kezelésnek kedélybetegségeknél.

„Eredményeink azt mutatják, hogy a krónikus CBD beadása, a neurogenezis támogatása által, hasonló szorongásoldó választ okoz stresszes egerekben.”

Hasonlóképpen, más tanulmányok is összekapcsolták a depressziót, a szorongást és a stresszt – de még a tanulással és a memóriával összefüggő problémákat is – a felnőtt neurogenezis hiányával. Bár ez a hiányosság a gyakori kábítószer-használattal is fokozható, a neurogenezis az öregedéssel is lelassul.

Azonban van remény, mondja a kutatócsoport Brazíliában. Az új felfedezés, hogy az agy hogyan reagál a CBD-re, valamint a kannabisz más összetevőire “megnyitja az utat a használatukra olyan pszichiátriai betegségek tüneteinek kezelésében, mint az öregedés, a stressz és az ideggyulladás.”

Az orvosi kannabisz tulajdonképpen javíthat a kognitív teljesítményen

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Kutatás:
https://www.sciencedaily.com/releases/2005/10/051016083817.htm