A Michael J. Fox Alapítvány azt reméli, hogy a kannabisz segítséget nyújthat a Parkinson-kóros betegeknek

Most, hogy az orvosi kannabisz egész Kanadában és az Egyesült Államok egyes részein engedélyezett, a Michael J. Fox Alapítvány (MJFF) mindent megtesz annak érdekében, hogy a hozzáférés előrelépéshez vezessen.

Az alapítvány három konkrét reformjavaslatot támogat az Egyesült Államokban, amelyek közül az első megkönnyítené az orvosi kannabisszal végezett kutatásokat – különös tekintettel a Parkinson-kórra. A második törvényjavaslat megkönnyítené a veteránok számára az orvosi kannabisz beszerzését, a harmadik pedig megváltoztatná a kábítószer szövetségi szintű besorolását, ami megkönnyítené a lehetséges előnyökkel kapcsolatos kutatásokat.

“A Kongresszusnak el kell távolítani az akadályokat az orvosi kannabisz útjából, amivel segítheti a tudományos kutatókat annak meghatározásában, hogy milyen előnyökkel járhat a használata Parkinson-kór esetén,” – mondta Ted Thompson, az alapítvány közpolitikájáért felelős alelnöke. “A közpolitikai csoportban a Kongresszussal és az adminisztrációval való együttműködésünk célja, hogy biztosítsuk a hozzáférést és a finanszírozást olyan kutatási és ápolási kezdeményezésekhez, amelyek hasznot hoznak a Parkinson-kórban élő emberek számára, és ebbe jelenleg beletartozik az orvosi kannabiszhoz való hozzáférés kutatás céljából,” – tette hozzá Thompson.

A kannabiszhoz való jobb hozzáférés a világ minden táján új kutatásokat indított, amelyek számos betegség esetén lehetőséget kínálnak az új kezelések és terápiák kifejleszétésre. A CBD Parkinson-kórra gyakorolt ​​hatásait vizsgáló klinikai kutatások már folyamatban vannak az Egyesült Királyságban. A kutatók azt remélik, hogy a gyógyszer enyhülést nyújthat a betegséget kísérő pszichózis és téveszmék szempontjából.

Használható-e a CBD a Parkinson-kór kezelésére?

“A tanulmány megvizsgálja a CBD más tünetekre gyakorolt ​​hatását is, amely előkészíti a tudósok számára a vegyület jövőbeni vizsgálatokban való használatának lehetőségét” – mondta Sagnik Bhattacharyya, a vizsgálat egyik vezető kutatója.

“Reméljük, hogy eljut a nagyszabású klinikai vizsgálatokig – ez az utolsó lépés egy olyan új gyógyszerré válás felé, amely javíthat a Parkinson-kóros emberek életén.”

A korai vizsgálatok kimutatták a képzésében rejlő lehetőséget – mondta Dr. Robert Duarte, a New York-i Northwell Health Fájdalomközpont igazgatója, aki a CBD-t a Parkinson-betegek fájdalmának megkönnyítésére használja.

“Láttam, hogy álmatlanság és a szorongás esetén is működik” – mondta Dr. Duarte.

“Határozott kapcsolat van a jobb alvás és a kevesebb szorongás, valamint a remegés javulása között.”

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
https://www.thegrowthop.com/cannabis-health/michael-j-fox-foundation-hopes-cannabis-holds-key-to-parkinsons-disease