5 módszer amivel a kannabisz segíteni tud az Alzheimer elleni küzdelemben

Az orvosi kannabisz számos előnyt nyújthat az Alzheimer-kór kezelésében, egy a közelmúltban kiadott tanulmány szerint Spanyolországban.

Az elképzelés miszerint a kannabisz használható az Alzheimer-kór kezelésére még mindig nem elismert széles körben. De az Alzheimer-kór kezelési lehetőségei jelenleg korlátozottak és az évek során végzett kutatások arra a következtetésre vezették a kutatókat, hogy a kannabisz vagy a növény alkotóelemei, amiket kannabinoidokként ismerünk, válasz adhatnak.

2014-ben két spanyol tudós az Orvosbiológiai Kutatási Hálózat Központjából (CIBER) közzétett egy áttekintést a Farmakológiai Határok (Frontiers of Pharmacology) című folyóiratban, kiemelve a kannabisz-alapú kezelések potenciális előnyeit és klinikai kutatások elvégezésére szólítottak fel.

1. Harcol a gyulladás ellen.

Az agy gyulladása jelentős szerepet játszik az Alzheimer-kórban. Az agy immunsejtjeinek gyulladásos aktivitása hozzájárul a neuronok fokozatos elvesztéséhez, ami a rendellenesség alapjául szolgál.

Mint kiderült, a kannabisz vegyületei az immunsejteken található receptorokon fejtenek ki hatást, amiket CB2 receptoroknak hívnak. Számos tanulmány kimutatta, hogy a CB2 receptorok aktiválása csökkentheti az ideggyulladást az Alzheimer-kór modellekben.

A CB2 receptorokon kívül a THC a CB1 receptorokra is hatást fejt ki. A CB1 tevékenység is zavarhatja a gyulladásos folyamatokat egy, az Alzheimer-kór Folyóiratban (Journal of Alzheimer’s Disease) 2012-ben megjelent tanulmány szerint.

2. Véd az Alzheimer-kór plakk ellen.

A béta-amiloid (Aβ) plakk felhalmozódása az agyban egy elsődleges jellemzője az Alzheimer-kórnak. Ezek a plakkok jól láthatóak a betegek agyi szkenjein és úgy tartják, hogy szerepet játszanak a neuronok elvesztésében.

Tanulmányok kimutatták, hogy bizonyos kannabinoidok meg tudják védeni a neuronokat az Aβ plakktól és annak hatásaitól. Például a kutatók azt találták, hogy a THC megakadályozhatja a memória hiányt az Aβ-injektált patkányokban.

A kannabinoidok hatékonyak lehetnek a plakk kialakulásának megakadályozzásában is, állítja egy a Molekuláris Gyógyszerészetben (Molecular Pharmaceutics) 2006-ban megjelent tanulmány. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy: “Összehasonlítva, az Alzheimer-kór kezelésére jelenleg jóváhagyott gyógyszerekkel, a THC egy lényegesen jobb Aβ halmozódás gátló.”

A CBD visszaállíthatja az agy teljesítőképességét az egészséges szintre Alzheimernél

3. “Betépés” nélkül is lehet szedni.

Az egészségügyi dolgozók legfőbb aggodalma a kannabisz alapú kezelések tekintetében a “betépéshez” kapcsolódik, amit egyes kannabinoidok okoznak, főleg a THC. Bár igaz, hogy a THC hatása az agyra megzavarhatja a memóriát és a figyelmet, ez nem olyan nagy akadály az Alzheimer kezelésében, mint azt egyesek gondolják.

Sőt, a tanulmányok arra utalnak, hogy a pszichoaktív kannabinoidok terápiás hatásai, beleértve a THC-t, elég alacsony dózisban vannak ahhoz, hogy ne okozzanak betépést.

Mi több, a kannabisz tartalmaz számos más potenciálisan hasznos vegyületet, amelyek nem pszichoaktívak. Például egy a Pszichofarmakológiában (Psychopharmacology ) 2014-ben megjelent tanulmány azt találta, hogy a nem pszichoaktív kannabinoid, a CBD, hatékony a memória hiány megfordításában Alzheimer-kór állatmodellekben.

4. Elősegíti az agysejtek növekedését.

A neurogenezis az új agysejtek növekedését jelenti, ami a felnőttkorban fordul elő. Úgy tartják, hogy ennek a folyamatnak a megzavarása egy korai esemény az Alzheimernél, amely megakadályozza a neuronokat a regenerálódásban, amint a fokozatos sejtvesztés elkezdődik.

Különböző kannabinoidokról, beleértve a CBD-t, kimutatták, hogy támogatják a neurogenezist, válaszul az Aβ plakk okozta zavarokra.

Továbbá, egy 2004-ben megjelent tanulmány az Idegtudomány Európai Folyóiratában (European Journal of Neuroscience) úgy találta, hogy a kannabinoidok növelhetik az agyi eredetű neurotróf faktor (BDNF) szintjét. Ez a fehérje arról ismert, hogy fontos szerepet játszik a neurogenezisben és az agyi plaszticitás elősegítésében.

5. Utánozza a jelenlegi kezeléseket.

Az Alzheimer-kór kezelésére használt legtöbb gyógyszer úgy műdödik, hogy megakadályozza egy jelátvívő molekula zavarát, amit úgy hívnak, hogy acetilkolin. Érdekes, hogy amellett, hogy egyedülálló előnyökkel szolgálnak, a tanulmányok azt mutatják, hogy a kannabiniodok ugyanolyan hatással vannak az acetilkolinra, mint a jelenlegi gyógyszerek.

Azt már megállapították, hogy a THC gátolja az AChE-t – az enzim, ami felelős az acetilkolin lebontásáért – valamint az AChE aktivitással összefüggő Aβ plakk felhalmozódást. Az AChE gátlókat gyakran a demencia tüneteinek kezelésére írják fel.

A kannabisz olaj hatékony kezelés Alzheimer-kórra

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/