Az Európai Bizottság megváltoztatta álláspontját: A CBD nem kábítószer

Ez a cikk (https://hemptoday.net/european-commission-reverses-position-cbd-not-a-narcotic/) eredetileg a HempToday oldalán jelent meg.

Az Európai Bizottság megváltoztatta előzetes véleményét a CBD-ről, és kimondta, hogy ez a vegyület nem kábítószer. Ezt az Európai Unió Bíróságának (EUB) egy olyan ítélete előzte meg, amely szerint a CBD nem tekinthető kábítószernek, és a CBD-termékeknek a tagállamok között éppúgy szabad mozgást kell élvezniük, mint más legális termékeknek. A CBD „élelmiszernek minősíthető” – közölte ezután az Európai Bizottság (EB) szerdán közzétett levelében. Ugyanazon a napon, amelyen az ENSZ Kábítószer Bizottsága átsorolta a kannabiszt, Daniel Kruse, az Európai Ipari Kender Szövetség (EIHA) ezt mondta az EB véleményének megváltoztatásáról: „Ez a döntés, mely ezen a héten a második, még fontosabb a kenderipar számára.”

A Bizottság levele

A szerdai levelet az EIHA Project GmbH-nak, egy olyan konzorciumnak küldték, melyet az EIHA hozott létre, hogy támogassa tagjait a CBD termelésében és forgalmazásában.

A levélben a Bizottság kimondta: „A kérelmezőktől kapott észrevételek és a Bíróságnak a C-663/184 számú ügyben a közelmúltban hozott ítélete alapján a Bizottság felülvizsgálta előzetes véleményét, és arra a következtetésre jutott, hogy a kannabidiol az Egyesült Nemzetek 1961-es egységes egyezményé­nek értelmében nem tekinthető kábítószernek, amennyiben nem mutat pszichotróp hatást. A kannabidiol tehát élelmiszernek minősíthető, feltéve, hogy a 178/2002 EB előírás 2. cikkének egyéb feltételei is teljesülnek.”

A EIHA „új élelmiszer” konzorciumának célja a kender-termékek és ­-kivonatok – köztük a CBD – útjainak egyengetése az Európai Unió tagállamaiban az új élelmiszerek biztonságai szabványainak egyeztetésével. A Szövetség azért hozta létre a konzorciumot, hogy tagjai számára csökkentse az új élelmiszer kérelmi eljárás költségeit.

„Most, hogy a CBD-t élelmiszernek minősítették, tökéletes helyzetben vagyunk az EIHA konzorcium kérelmeivel, hogy a CBD-t engedélyezzék új élelmiszerként” – mondta Lorenza Romenese, az EIHA vezérigazgatója. „Végre el fogjuk érni, hogy biztonságos szabványok és értékelések legyenek fejlődő iparágunk számára.”

A konzorciumnál vannak függőben lévő új élelmiszer kérelmek, melyeket az Európai Bizottság korábbi, a CBD-t kábítószernek nevező „előzetes véleménye” alapján tartottak vissza. Ennek az álláspontnak a megváltoztatásával a konzorcium kérelmei előrébb mozdulhatnak azon levél alapján, melyet Bruno Gautrais, az Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság osztályvezetője írt az EIHA Project GmbH-ban tevékenykedő Antonio Contonak: „Tájékoztatjuk Önöket, hogy kérelmük visszanyerte érvényességét”.

Az EIHA egy e-mailben, melyben bejelentette tagjainak a fejleményt, közölte, hogy a konzorcium toxikológiai és egyéb vizsgálatokkal fogja folytatni a CBD biztonságosságának bizonyítását.

Az Európai Bizottság döntése úttörő az iparunk számára” – mondta Kruse azon a napon, amely két történelmi jelentőségű fejleményt is látott a kannabisz előrelépésében. „Mint az EIHA elnöke és már 26 éve a kenderipar úttörője, őszintén köszönöm mind az ENSZ-nek, mind pedig a mi Európai Bizottságunknak ezeket a hatalmas karácsonyi ajándékokat.”

Az olasz egészségügyi minisztérium törli a CBD-t a „narkotikum” rendeletből

A káosz el van hárítva

A Bizottság előzetes véleménye a múlt nyáron az volt, hogy a nem orvosi célú CBD-t és a kendervirágból készített más természetes kivonatokat – melyek gyakran jelen vannak a kenderből készült ételekben, étrend-kiegészítőkben és kozmetikai szerekben – az EU-ban kábítószernek kell tekinteni. De az európai legfelsőbb bíróság nemrégiben hozott határozata, miszerint a CBD nem kábítószer, kötelező az uniós intézményekre, beleértve a Bizottságot is. A kenderben érdekeltek attól féltek, hogy az ágazatban káosz lép fel, ha a Bizottság nem módosítja az álláspontját.

Az, hogy az EB megváltoztatta a CBD-re vonatkozó véleményét, az új élelmiszer jóváhagyási eljárásokra gyakorolt hatása mellett lehetőséget teremt arra, hogy szükség esetén tisztázzák a CBD-t érintő nemzeti törvényeket és rendeleteket, és a CBD-t szélesebb körben fogadják el a piacon, ami gyors növekedéshez és az ágazatba való folyamatos befektetésekhez vezet. A CBD-termékek már évek óta könnyen elérhetők Európában, de a nem egyértelmű szabályozás sok országban büntetőjogi problémákat okozott egyes üzlettulajdonosoknak és gyártóknak. Európában már régen vannak merész befektetők, de most az alapvető előírások megváltozásával még többen lehetnek.

Fordította: Bálint Irén

Az Európai Parlament aláírta a THC-határ 0,3%-ra emelését

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
https://hemptoday.net/european-commission-reverses-position-cbd-not-a-narcotic/
https://apnews.com/press-release/accesswire/business-government-business-and-finance-plants-products-and-services-government-regulations-99b92e94b0d351aa5741c9f4e57787c8