A Charlotte’s Web nem segített a lányukon, de egy másik kezelés igen
A Virginia Fairfax lakosai Patrick és Beth Collins a Charlotte’s Web-el kezelték kislányukat miután kiderült, hogy az epilepszia egy ritka formájában szenved amit Jeavons szindrómának hívnak.
Jennifer 2000-ben, nővére Alexandria pedig 1998-ban született a család nagy örömére. A szülők Jennifer 8 éves korában vették észre, hogy a kislánnyal valami nincs rendjén. A fejlődése elsőre normálisnak és folyamatosnak tűnt. Az anyuka, Beth egy családi vacsora alkalmával vette észre, hogy Jennifer forgatja a szemeit. Először nem volt egyértelmű, hogy rohamai vannak. Az apa amikor először látta, hogy a lánya grand mal rohamot kap azt hitte, hogy haldoklik. Leírása szerint elkezdtett elkékülni, a szemei befordultak és a teste eltorzult.
Ahogy Jennifer idősebb lett a rohamai sűrűbbek és erősebbek lettek. A pubertás korra sokat romlott az állapota és egyre több grand mal rohama volt. Az antiepileptikumoknak kevés hatása volt és a szülő elmondása szerint gyermekük minden lehetséges mellékhatástől szenvedett, ami a tájékoztatókon szerepelt. Az egyik gyógyszer hatására kiütése lett és a sürgősségire kellett vele menni. Rengeteg orvos és szakember segítségét kérték, hogy kiderítsék mi okozza gyermekük betegségét mire végül megtudták, hogy Jennifernek Jeavons szindrómája van.
Válaszok után kutatva a Collins házaspár az interneten rábukkant arra a válaszra amire sok másik szülő is akinek epilepsziás gyerekük van. Ez a Charlotte’s Web kannabisz fajból készült kivonat amit a Realm of Caring Alapítvány (RoC) készít Coloradoban. A nevét Charlotte’s Figgi után kapta akinek egy másik típusú epilepsziája van, amit Dravet szindrómának hívnak. Charlotte-ot úgy ismerik, mint a kislányt aki megváltoztatta a kannabisz törtvényeket Amerikában.
A Collinsék új reményt kaptak. Beth és Jennifer Coloradoba költöztek (hátrahagyva a család másik felét), hogy Jennifert Charlotte’s Web-el kezelhessék. Azonban Jennifernél nem működött. Úgy tűnt, hogy a család kifogyott a lehetőségekből. Az alapítvány ajánlására a Collinsék kipróbálták a THCA-t, ami egy másik kannabinoid a Charlotte’s Web-ben található CBD mellett. Ez a vegyület a THC előfutára, ami ebből keletkezik a szárítási folyamat vagy hevítés hatására. Miután kipróbáltak egy olyan kivonatot ami nagy mennyiségű THCA-t tartalmazott, Jennifer rohamai elkezdtek eltűnni. “Csodálatos volt, végre nem kellett szörnyetegnek éreznem magam. Korábban fizikailag megtámadtam a szüleimet és nem tudtam irányítani magamat” mondja Jennifer.
Amikor megkérdezték, hogy mit gondola arról, hogy egyesek szerint az orvosi kannabisz átverés Jennifer azt válaszolta “Azt mondanám nekik, hogy elsőkézből tudom, hogy működik, mert megtapasztaltam az életemben és láttam, hogy más gyerekeknél is működik.” A szülők könnyes szemmel emlékeznek vissza arra pillanatra amikor a THCA hatására lányuk elkezdett jobban lenni és azt mondják lányuk visszatért. Vissztért a személyisége és ez megváltoztatta az életüket.
A kannabisz virág mirigyszőreiben megtalálható tetrahidrokannabinolsav (THCA) a THC savas prekurzora, ami igazából csak nagyon kis mennyiségben található meg az élő növényben. Az élő kannabisz növényben a THCA a legbőségesebben megtalálható kannabinoid molekula, ami a szárított növény akár 30% is kiteheti. A THCA a bekarítás után azonnal elkezd THC-vá alakulni, amely folyamat felgyorsul hő és napfény hására. Az egyik ok amiért a kannabiszt szárítják, hogy a THCA átalakuljon THC-vá, valamint, hogy kiszáradjon és könnyebben éghető legyen. A dekarboxiláció folyamata elengedhetetlen amikor kannabisz gyógytáplálékokat készítünk, ilyenkor a virágokat sütéssel kezeljük mielőtt vajat, vagy egyéb ételt készítünk, így növelve a THCA átalakulását THC-vé.
Mint minden kannabinoid az elő (nyers) kannabisz növényben, a THCA sem pszichoaktív, bár a THC-hoz hasonlóan szintén étvágygerjesztő. Ugyanakkor erős gyulladáscsökkentő, segít a rák elleni kűzdelemben, segít az alvásban és erős fájdalomcsillapító.
Forrás:
https://www.weedhorn.com/charlottes-web-didnt-help-but-thca-did-1194378548.html