A beteg beismeri, hogy illegális kannabiszt fogyasztott a reggeli műsor előtt
Carly Barton, aki csillapíthatatlan krónikus fájdalommal járó fibromialgiától szenved, bevallotta, hogy „bűnöző” és kannabiszt termeszt otthonában, ezt pedig elmondta a rendőrségnek is.
A 32 éves nő a kannabisz mellett döntött, miután a neki felírt erős opioid fájdalomcsillapító gyógyszerek, köztük a morfin és a fentanil, kevés hatással volt az „égető, perzselő fájdalomra”.
Carly volt az első olyan beteg az Egyesült Királyságban, akinek a törvény megváltoztatása után, orvosi kannabiszt írtak fel a Nemzeti Egészségügyi Szolgáltatón (NHS) keresztül, de kezelését az utolsó pillanatban blokkolták.
A reggeli műsorban Carly kijelentette, hogy úgy döntött, hogy saját növényeket fog termeszteni otthon, és elmondta, hogy kannabiszt szívott az adás előtt.
A volt egyetemi oktató körülbelül két évvel ezelőtt kezdett el illegálisan kannabiszt használni, és bevallotta, hogy „bűnöző”.
A beszerzésről azt monta: „Nem egy jó dolog. Most már bízom az emberekben. Eleinte éjszaka közepén két sétabottal mentem ki a sötét parkolóba, és veszélybe sodortam magam.”
„Jelenleg kudarcot vallunk ezekkel a betegekkel. Az egyetlen lehetőségük, hogy veszélybe sodorják magukat.”
Carly elmondta a rendőrségnek, hogy kannabiszt termeszt, akik állítása szerint “nem tudták, mit tegyenek”.
Felfedve, hogy miért váltott át kannabiszra, elmondta: “Az opiátok megpróbálják elfedni a fájdalmat, megpróbálják elnyomni a központi idegrendszeremet. A kannabisz nagyon különbözik.”
„A testben mindenütt vannak receptorok, amik elősegítik a homeosztázist. Ha kilengés lép fel, azok kiegyensúlyozzák.”
„Az én esetemben a kannabisz egyenesen a receptorokhoz jut, és nyugtatólag hat a fájdalomra, így az nem alakul ki.”
Carly érzelmessé vált, amikor leírta első kannabisz használatát, és „nem tudott megbirkózni” a hiányzó fájdalommal.
Most a „Carly-törvény” van napirenden, aminek célja engedélyezni, hogy a betegek saját növényeket termeszthessenek.
„A rendőrség azt mondja, hogy amikor bemennek az emberek házába, hogy elvegyék a növényeket, nincs módszer arra, hogy meghatározzák, ki az, aki rosszindulatú szándékkal csinálja, vagy sem.”
„Nem ülhetünk egy olyan helyzetben, hogy figyeljük, ahogy az emberek minden nap szenvednek, és nem csinálunk semmit. A javaslatom az, hogy engedélyezzük a betegek számára, hogy regisztrálják ezeket a növényeket, ugyanakkor legyen hozzájuk szilárd orvosi bizonyíték.”
„Azt javaslom, hogy az emberek kilenc növényt büntetlenül termeszthessenek. Ez azt jelenti, hogy az ítélet elrendelése helyett személyes használattal vádolják őket, nem pedig ellátási szándékkal.”
Kérünk mindenkit, támogassa non-profit egysületünk munkáját, akár csak egy pohár kávé árával.
Ezen az oldalon lehet támogatást küldeni:
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/
Forrás:
https://www.mirror.co.uk/tv/tv-news/medical-cannabis-user-breaking-law-14694530