Orális CBD alkalmazása autizmus spektrum zavarban szenvedő gyermekeknél a kapcsolódó tünetek és társbetegségek kezelésére

Frontiers in Pharmacology

CÉLKITŰZÉS: Autizmus spektrum zavarokkal (ASD) küzdő gyermekek általában olyan komorbid tüneteket mutatnak, mint például az agresszió, a hiperaktivitás és a szorongás. Számos tanulmány készül világszerte a kannabidiol használatáról az ASD-ben; ezek a tanulmányok azonban még folyamatban vannak, és a felhasználás hatásaira vonatkozó adatok nagyon korlátozottak. Ebben a tanulmányban arra törekedtünk, hogy beszámoljunk azoknak a szülőknek a tapasztalatairól, akik felügyelet mellett orális kannabinoidokat adtak ASD-s gyermekeiknek.

MÓDSZEREK: Az izraeli Egészségügyi Minisztérium engedélyének megszerzése után az ASD-vel rendelkező gyermekek szüleit egy ápolónő utasította, hogy miként adható be a kannabidiol-olaj orális cseppek formájában. A komorbid tünetekről és a biztonságról szóló információkat két egymást követő alkalommal, a későbbi interjúk során rögzítették. Egy független szakértői csoport elemezte ezeket az adatokat az ASD-tünetek változásainak és a gyógyszerbiztonság tekintetében.

EREDMÉNYEK: 53 11 év (4–22 éves) medián életkorú gyermek kapott kannabidiolt 66 nap medián időtartam (30–588) alatt. Az önkárosodás és a dühkitörések (n = 34) 67.6% esetében javultak és 8.8%-nál romlottak. A hiperaktivitás tünetei (n = 38) 68.4%-nál javultak, 28.9%-nál nem változtak és 2.6%-nál romlottak. Az alvási problémák (n = 21) 71,4%-nál javultak és 4.7%-nál romlottak. A szorongás (n = 17) 47.1%-nál javult és 23.5%-nál romlott. A mellékhatások, főleg aluszékonyság és étvágycsökkenés, enyhék voltak.

KÖVETKEZTETÉS: A szülők jelentése szerint a kannabidiol javíthatja az ASD komorbiditás tüneteit; a hosszútávú hatásokat azonban szélesebb körű vizsgálatokban kell értékelni.

Kannabisz és autizmus

RÉSZLETEK:

A gyerekeket a kannabidiol beszerzésére feljogosított betegek nyilvántartásából vették fel (Tikun Olam Inc., Izrael). A szülők az izraeli Egészségügyi Minisztériumtól kaptak engedélyt a CBD gyermekgyógyászati ​​felhasználására. A kannabinoidolaj-oldatot a „Tikun Olam” cég készítette el 30%-os koncentrációban, amely a delta-9-tetrahidrokannabinol (THC) és a kannabidiol (CBD) 1:20 arányú keveréke volt. A kannabidiol-koncentrációk minőségbiztosítását rendszeresen HPLC-vel végezték Ultima 3000 Thermo Dionex készülékkel. A CBD ajánlott napi dózisa 16 mg/kg (maximális napi adag 600 mg) és THC esetében- 0,8 mg/kg napi dózis (maximális napi adag 40 mg).

Az összes résztvevő gyermek számára ez volt az első tapasztalat a kannabidiollal, és a vizsgálat előtt nem használtak más kannabinoidokat. Az első találkozó során a szülőket egy tapasztalt nővér szakember utasította, hogyan kell a készítményt beadni. Ezt követően kéthetente folytatott telefonbeszélgetést a szülőkkel. A telefonos interjú során a szülőket megkérdezték a különböző ASD-s komorbid tüneteinek állapotáról (javulás, változatlan, rosszabbodás), a kialakult mellékhatásokról és a használt gyógyszerekről.

A Tikun Olam Company anyagilag nem támogatta a tanulmányt.

Ötvenhárom beteg vett részt a vizsgálatban, 45 férfi (85%) és 8 nő (15%). A medián életkor 11 (tartomány: 4–22) év volt

A követés átlagos időtartama 66 (tartomány: 30–588) nap volt. A THC medián interkvartilis tartomány (IQR) napi adagja 7 (4–11) mg, a CBD medián (IQR) napi dózisa 90 (45–143) mg volt.

Hat gyermek volt kizárva, mert kevesebb mint egy hónapig kezelték őket. Egyikük sem szakította meg a kezelést, és nem szenvedett káros hatást. Összesen 266 interjú készült (medián 5 interjú betegenként).

A kannabidiol használata után a szülők jelentették a különböző ASD komorbid tüneteket:

Hiperaktivitás tünetei
38 hiperaktivitási tünetet mutató gyermekről szóló jelentéseket rögzítettek. Közülük 68,4%-nál javultak tünetek, 28,9%-nál nem változott, 2.6%-nál pedig a tünetek romlását jelentették. A javulás statisztikailag nem különbözött a szakirodalomban közzétett hagyományos kezelésétől (p = 0,125).

Önbántalmazás
Az önbántalmazásról és a dühös kitörésekről szóló 34 jelentés közül 67.6% jelentette a tünetek javulását, 23,5% nem változott, és a tünetek romlása 8.8%-nál volt. A tünetek javulása a hagyományos kezeléshez képest szignifikáns (p = 0,063), és a tünetek rosszabbodásában nem volt statisztikai különbség (p = 0,307).

Alvási problémák
21 alvászavaros beteg jelentését regisztrálták. A 21 jelentésből 71,4% javult, 23,8% nem változott, és a tünetek súlyosbodását egy betegnél jelentették (4,7%). A hagyományos kezeléshez viszonyítva statisztikailag nem volt különbség (p = 0,4).

Szorongás
17 szorongásos tünetet mutató beteg jelentése állt rendelkezésre. 17 jelentésből nyolc betegnél (47,1%) javultak a tünetek, öt betegnél (29,4%) nem volt változás, és a tünetek súlyosbodását négy betegnél (23,5%) jelentették. A szakirodalomban közzétett hagyományos kezeléshez képest statisztikailag nem volt különbség (p = 0,232).

Általános javulás
Az 53 betegből 51-nél vizsgáltuk az ASD-vel összefüggő társbetegségek tüneteinek általános változását.

Összességében 74,5% javulásról számolt be. 21,6% esetében nem észleltek változást és 3,9% rosszabbodott. Két betegnek nem volt jelentése az általános javulásról.

A szülők által jelentett mellékhatások
A leggyakoribb mellékhatások az aluszékonyság (n = 12) és a csökkent étvágy (n = 6) voltak.

Öt család megszüntette a nyomon követést különböző időpontokban. Két család jelentette a hatástalanságot és úgy döntött, hogy leállítja a kezelést; két család úgy döntött, hogy folytatja a kezelést egy másik kannabiszgyógyászati ​​ellátással foglalkozó gyógyszergyártóval, és egy családban lejárt az engedély.

A tanulmány számos korlátozással rendelkezik. Az összes információ a szülők jelentésein alapult, kontrollcsoport nélkül, és nem volt objektív értékelési eszköz a tünetek változására. Nem volt információ az ASD tünetek történetéről az egyes betegeknél.

A szülők szubjektív módon jelenthetnek javulást a kezelés magas elvárásai miatt. Úgy véljük azonban, hogy a fő gondozók vannak a legjobb helyzetben a gyermek állapotának és a nemkívánatos események értékeléséhez. Ebben az ASD-s gyermekcsoportban a nemkívánatos eseményeket inkább a gondozók jelentik, mint az orvosi személyzet. Az orvosi szakirodalomban számos tanulmány készült, amelyekben a szülők jelentése alapján vizsgálják a kannabidiol hatékonyságát és biztonságosságát epilepsziás gyermekekben (Porter és Jacobson, 2013). Ezen túlmenően, ezt a vizsgálatot olyan betegek kohorszán végeztük, akiket következetesen követtek nyomon, ami nem egy esetsorozat; így a kezelés sikerének vagy kudarcának aránya valódi nevező alapján kerül kiszámításra.

Következtetés
Az ASD-ben szenvedő gyermekeknél gyakoriak az olyan komorbid tünetek, mint az agresszió, a hiperaktivitás és a szorongás. Az ASD-ben szenvedő gyermekeknél növekszik a kannabidiol alkalmazása. A szülők beszámolói alapján megállapítottuk, hogy a kannabidiol hatékonyan javíthatja az ASD komorbid tüneteit, azonban a CBD hatásosságát és biztonságosságát az ASD-vel rendelkező gyermekeknél klinikai vizsgálatok során tovább kell értékelni.

Összeférhetetlenségi nyilatkozat
A szerzők kijelentik, hogy a kutatást olyan kereskedelmi vagy pénzügyi kapcsolatok hiányában hajtották végre, amelyek potenciális összeférhetetlenségnek tekinthetők.

Valódi tapasztalat orvosi kannabisz kezeléssel az autizmusban (ASD): A biztonságosság és a hatékonyság elemzése

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Kutatás:
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6333745/