Kutatás: CBD és a csonttörés gyógyulása

Izraeli tudósok munkája továbbra is az orvosi kannabiszról szóló adatok vezető forrása. Egy, első sorban a Jeruzsálemi Zsidó Egyetem és a Tel Avivi Egyetem kutatói által folytatott összetett kutatás során megállapították, hogy a kannabidiol (CBD) elősegíti a csonttörés gyógyulását és serkenti a lizil hidroxiláz (egy a csontgyógyuláskor bőségesen jelenlévő enzim) aktivitását az oszteoblasztokban (csontépítő sejtek).

Nos, mit is jelent mindez? Mennyire megbízhatók az adatok? Perdöntő vagy következetlen az eredmény? Biológiai perspektívából meglehetősen jelentős, mivel a kutatást ellenőrzött körülmények közt, tizennyolc különböző országból származó tudós felügyelete alatt folytatták. A Zurich-i Institue for Biomechanics és a Svéd Lund University Department of Biomedical Engineering, illetve a Department of Orthopedics tagjai dolgoztak együtt az Izraeli csapattal, hogy feltérképezzék a kannabisz ligandok (CBD és THC) a csontvázrendszerre gyakorolt biokémiai interakcióját és hatásait.

Nem volt még kutatás, mely ilyen nagy számú tudós bevonásával vizsgálta volna, milyen hatásokkal van a test biomechanikai struktúrájára a kannabisz. A csapattagok közt jelen van a kannabisz kutatások „Keresztapja”, Dr. Raphael Mechoulam is, aki ötven évvel ezelőtt felfedezte a tetrahidrokannabinolt (vagyis a THC-t). Dr. Mechoulam munkája a CBD-ről meghatározta az orvosi kannabiszról szóló tanulmányok primér nyelvét és közelmúltbeli felfedezései a csonttörés gyógyulását hatékonyan elősegítő tulajdonságairól fel kéne, hogy ébresszék a világot, mivel ez az első alkalom, hogy ilyen adatot a publikum elé tártak.

Hogyan végezték a vizsgálatot?

A vizsgálat három kísérletből állt össze. Az első kísérlet során (az Institutuional Animal Care and Use Committee jóváhagyásával) törött combcsontú patkányokba THC-t és CBD-t injekcióztak, hogy a csonttörés strukturális és mechanikai tulajdonságaira gyakorolt hatását teszteljék. A második kísérlet egy CBD-t és THC-t azonos arányban tartalmazó keverék hatását vizsgálta egy csonttörés kalluszán (a begyógyult törés összekötő hídjának maradéka). A csont molekuláris összetételét mindkét kísérlet alatt nyolc hétig vizsgálták FTIR (Fourier Transform Infrared Spectroscopy) használatával. A harmadik kísérlet során azt tanulmányozták, milyen hatással van a CBD és a THC az oszteoblaszt (csontépítősejtek) és a lizil hidroxiláz enzim -, a kollagén keresztkötésének katalizátora (csontgyógyulás) – kifejeződésére.

Tanulmány: A CBD gyorsítja a törött csontok gyógyulását, erősebbé teszi őket

Hogyan vizsgálták a töréseket?

A mechanikai teszteléshez micro-computed tomográfiát (3D X-sugár leképezést) használtak. A csonttörést rögzítő tűket eltávolították és meghatározták a csont mineralizációját (a mineralizált kallusz sűrűsége). A leképzés folyamatát követően a csont keménységét tesztelték a csont 5mm/perc-es hajlításával, míg az ismét el nem tört.

A harmadik kísérlethez újszületett egér oszteoblásztokat (elsődleges csontépítő sejtek) tenyésztettek, melyeket négy napig növesztettek 37 Celsius fokon. Amikor a tenyésztés elérte 80%-os érettségét, THC-t és CBD-t adtak hozzá. A tenyésztésből kivont RNA-val (amit a DNS-ből állítanak elő protein szintézishez) megmérték a lizil hidroxaláz szintjeit. Közelebbről, a lizil hidroxiláz előállításban szerepet játszó gének, az mRNA (ami a proteinszintézishez való kódot tartalmazza) kifejeződését vizsgálták.

Mik az eredmények?

Mielőtt rátérnénk az eredmények tárgyalására, először még tisztáznunk kell, hogy a csonttörés gyógyulása kalluszformáción keresztül megy végbe, átkötő hidakat hozva létre oszteoblaszt sejtburjánzásból.

6-8 hét elteltével az első kísérletből kimutatták, hogy a kallusz mérete megnövekedett a CBD-vel vagy THC-val kezelt patkányokban, míg azokban, akiket kontrollált anyagokkal kezeltek, nem. A levont következtetések szerint a csontsejteken lévő endokannabinoid receptorok kannabisz ligandokkal való stimulálása javít a csontgyógyulás mértékén. Az első kísérlet során megállapították azt is, hogy a CBD jelentősen fokozza a csont erejét és mechanikai tulajdonságait nyolc hét után.

Minthogy a kannabiszban egymással keveredve van jelen THC és CBD, ezért a THC és a CBD együttesen beadott hatását tesztelték a csonttöréseken. Nyolc hét elteltével úgy találták, a THC a maximumig növelte a csont erejét és szilárdságát, kissé nagyobb mértékben, mint a CBD.

Végezetül, a harmadik kísérletből megállapították, hogy a CBD szelektíven növeli a lizil hidroxiláz (a csonttörés-összeköttetés formációjában szerepet játszó) gének mRNA szintjeit. Ez feltehetően a legjelentősebb publikált adat a kannabisz kutatások sorában, mivel betekintést nyújt a tudósoknak abba, milyen genetikai hatásokkal bír a kannabisz a testre. Minden a genetikával kezdődik és ez a határozott információ is bizonyítja, hogy a kannabisz kutatások nem voltak hiábavalók, és még csak a jéghegy csúcsát láttuk.

Számos tudós erőfeszítéseiből felépült egy adatgyűjtemény, amely folyamatosan inspirálja az érdeklődést a kannabisz-kutatások szakterületén. Egy szélesebb, fiziológiai szinten, a kannabisz hatásai számos egészségügyi esetre (epilepszia, fájdalom, emésztési folyamatok) tagadhatatlanok. Mindazonáltal az iménti eredmények a csonttörés gyógyulásról megadták a világnak azt a biomechanikai bizonyítékot, melyet keresett. A CBD stimulálja a csontgyógyulásban elsődlegesen szerepet játszó enzimek elállításában részt vevő gének kifejeződését. A genetika nem hazudik!

Fordította: Csombordi Rebeka

Tanulmány: A kannabisz elősegítheti a csontképződést és csökkentheti a csontok feloldódását

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
https://www.biotrack.com/cbd-and-bone-fracture-healing-the-best-data-published-for-medical-marijuana-in-fifty-years/