Orvosi kannabisz menti meg az epilepsziás kisfiú életét – Zaki története

Zaki Jackson

Orvosi kannabisz gyerekeknek? Egyesek dícsérik az eredményeket, mások aggódnak a kockázatok miatt

Zaki Jackson 6 hónapos volt amikor az orvosok egyfajta epilepsziával diagnosztizálták, amely annyira súlyos volt, hogy több mint 250 rohamot okozott egy nap.

Az édesanyja, Heather Jackson éveken keresztül féltette a fia életét. “Volt, hogy leállt a légzése,” mondta az NBC orvosi főszerkesztőjének, Dr. Nancy Snyderman-nek.”Ilyenkor az összes levegő eltávozik a tüdejéből és addig nincs másik levegővétel, amíg a rohamnak vége nincs.”

10 évvel és 17 gyógyszerrel később Zaki nem lett jobban. Végül az orvosa felírt egy receptet egy gyógyszerre, ami lecsillapította az elektromos viharokat Zaki agyában. A meglepetés az volt, hogy ez nem egy szokásos rohamellenes gyógyszer volt, hanem egy kannabisz recept.

Zaki esete nem olyan szokatlan, mint amilyennek látszik. 18 állam, valamint Washington DC engedélyezi az orvosi kannabisz használatát. Számos közülük lehetőséget nyújt a gyerekek számára való felírásra, szülői felügyelet mellett számos betegségre, kezdve az autizmussal a rákon keresztül a rohamokig.

A kritikusok, köztük az Amerikai Gyerekgyógyászok Akadémiája, azzal érvelnek, hogy az orvosság nem volt klinikailag tesztelve gyerekeken és elképzelhető, hogy hosszú távú következményei lehetnek.

Zaki szülei egy kissé meglepődtek először és egy kicsit megdöbbentek. “Keresztények vagyunk,” mondta Jackson.”Konzervatívak vagyunk. És gyógyászati kannabiszt használunk. Ez eléggé ellentmondásos dolog, amin az embereknek túl kell tenniük magukat. A megbélyegzés ellenére, ami a kannabisszal jár, tartoztunk Zaki-nak annyival, hogy kipróbáljuk.”

Jackson azt mondta, hogy az eredmények azonnaliak és lenyűgözőek voltak. “Nagyjából jó 3 órán keresztül figyeltem miután megkapta az első adagját, azután elaludtam. Nem éreztem egyetlen rohamot se az első dózis után.” mondta az édesanyja.

Sőt, már 8 hónap telt el Zaki utolsó rohama óta és végre elkezdett olyan normális gyerek dolgokat csinálni, mint például a hintázás.

Zaki kannabiszát egy csapat testvér biztosítja, akik legálisan termesztenek orvosi kannabiszt. Az úgy van kitenyésztve, hogy alacsony THC %-ot tartalmazzon, de magasabb szinten legyen benne egy másik kannabinoidból, amit CBD-nek (kannabidiol) hívnak. Bár mindkét kannabinoid kezeli a fájdalmat, hányingert, és a rohamokat, a CBD nem pszihoaktív (nem okoz bódulatot), mondta Dr. Margaret Gedde a Gyógyászati Kannabisz Orvosainak Intézetétől.

Ez azt jelenti, hogy a gyerekek, akik ilyen típusú kannabiszt fogyasztanak, nem bódulnak el tőle.

A kannabiszban levő kannabinoidok nagyon hasonló anyagok azokhoz, amiket a saját agyunk állít elő természetes úton, amelyeket endokannabinoidoknak nevezünk. Ezek az anyagok arra szolgálnak, hogy lecsendesítsék a túlzott aktivitást, legyen az az immun-, a bél- vagy idegrendszerben, magyarázta Gedde az NBCNews.com-nak.

Amikor a sejtek hiperaktívvá válnak, átkattan egy kapcsoló és endokannabinoidok szabadulnak fel. Amikor pedig rákapcsolódnak az agy receptoraira, “egy üzenet kerül kiküldésre, ami azt mondja a sejteknek, hogy nyugodjanak le,” mondta. “Ez egy kiegyenlítő rendszer és ez az, ami megakadályozza a rohamokat az egészséges agyakban. Ezekben a gyerekekben a rendszer túlterhelt. Szükség van egy kis extra segítségre.”

Ez az a pont, ahol a kannabisz a képbe kerül. Zaki egyfajta szirupban veszi be minden nap, ami egy tisztított kannabisz olaj kivonatot tartalmaz, amiben magas a CBD-tartalom, mondta Gedde.

Míg a kannabisz úgy tűnik csodákat művel Zaki-val, addig egyes orvosok úgy vélik, hogy a gyerekek biztonsága érdekében klinikai kísérleteket kellene lefolytatni.

“Aggódom, hogy egyszerűen nem tudunk eleget, ” mondta Dr. Sharon Levy, a Boston Gyerekkórház/Harvard Orvosi Iskolából.” Azt hiszem, a szülők a marihuána hosszú távú használatával – amit nem teljesen értünk még – kockázatnak teszik ki a gyereküket.”

Rengeteg példa van arra, hogy egyes terápiák hatástalannak bizonyultak, vagy bizonyos esetekben egyenesen károsnak. “Néhány generációval ezelőtt az orvosok a dohányt ajánlották, mint egy jó módszert a relaxációhoz vagy a stressz megszüntetésére,” mondta Levy. “Ma ez már hihetetlennek tunic.”

Bár a klinikai vizsgálatok fontosak, de a gyerekeknek , mint Zaki most azonnal van szükségük segítségre,” mondta Gedde, hozzátéve azt, hogy “gyógyszerek léteztek már az Élelmiszer- és Drog Ügyosztály előtt is.”

Bár még mindíg van néhány kérdés a kannabisz hatásával kapcsolatban a fejlődő agyban, “ez egy olyan anyag, amit már több ezer éve használnak és egy ismert biztonsági profilja van,” mondta Gedde. “És már hosszú története van annak, hogy terhes nők használják. Ha bármiféle szörnyű fogyatékosság megjelent vona a gyerekekben, akik ki voltak téve ennek a méhen belül, már tudnánk róla.”

Végül, egy veszélyes állapotban lévő gyerek számára, mint Zaki, még a jóváhagyott roham ellenes gyógyszerek is mellékhatásokat okozhatnak, mondta Gedde.

Jackson-ék számára ez egy könnyű döntés volt.

“Az orvosi kannabisz egyértelműen életmentő Zaki számára,” mondta Heather, az édesanyja. “Megmenti az életét, és minőségi életet biztosít számára.”

Forrás:
http://www.nbcnews.com/health/medical-marijuana-kids-some-praise-results-while-others-worry-about-6C10506407