Coltyn Turner, egy tinédzser aki kannabisszal kezeli Crohn-betegségét

Coltyn cannabis HUN

Egy anya ragaszkodik ahhoz, hogy kannabisz olaj mentette meg fia életét

Coltyn 2011-ben egy cserkésztáborban töltötte a nyarat nem messze szülőházától. Egy fulladásos baleset folytán sok tóvíz került a gyomrába.

Ez a nap megváltoztatta az egész Turner család életét.

7 hónappal később Coltynnál Crohn-betegséget dignosztizáltak, amit a tóvízből származó bakteriális fertőzés váltott ki. Ezt követően nyugati gyógyszerek hosszú útját járták be, amik nemcsak hatástalanok voltak, de más problémákat is okoztak. Amellett, hogy a Crohn betegség reumás ízületi gyulladást, növekedési zavart, elégtelen fejlődést és fáradtságot okoz, Coltyn bőrfarkast kapott a Remicade nevű autóimmun betegségek kezelésére felírt gyógyszertől.

A Humira volt az utolsó gyógyszer amit kipróbáltak, ennek mellékhatásai között olynok szerepelnek, mint a végzetes vér rendellenesség, a súlyos fertőzések, beleértve a tuberkulózist, illetve a T-sejtes limfóma, azaz vérrák. Egy évvel később Coltyn nagyon beteg lett és streptococcust, tüdőgyulladást, valamint tuberkulózist diagnosztizáltak nála. A következő lehetőségeik a Cimzia, ami 66 százalékkal növeli a limfóma kialakulását, a műtét, amivel 22cm megbetegedett belet távolítottak volna el és ami miatt Coltynnak megállhatott volna a növekedése, vagy az “alternatív” kezelés volt.

A kannabisz teljesen tünetmentessé teszi a Crohn-betegséget, mellékhatások nélkül – mutatják a kutatások

Elkezdték kutatni a kannabiszról szóló információkat és arra a megállapításra jutottak, hogy ártani nem tudnak vele, az egyetlen rossz dolog az lehet ha nem működik.

Coltyn apja, Tommy, 2014. márciusában vágott neki Coloradonak fiával, négy nappal Coltyn 14. születésnapja után. A fiú ekkor kerekesszékben tudott csak közlekedni, törékeny és gyenge volt és alig tudott enni. Az állapota gyorsan romolott a családja szeme láttára.

Azonban Coltyn nemsokára jobban érezte magát, nevetni, játszani, futni, túrázni kezdtett. Mindezt azért mert a családja kannabiszt adott neki. Azt az ördögi kannabiszt, ami őrületet okoz. Hat hónap kannabisz olaj használat után Coltyn tünetmetes lett. Elkezdett hízni, normális székletürítése volt, visszatért az energiája és a kolonoszkópia nem mutatott aktív Crohn betegséget!! Ismét egy normális tizenéves fiú volt.

A kannabiszt használó Crohn-betegek kevesebb műtétet jelentenek, kevésbé valószínű, hogy vényköteles gyógyszereket használnak

Coltyn így írja le a tapasztalatát:

“Nagyszerű, mert végre csinálhatok olyan dolgokat, amiket régen nem voltam képes, biciklizhetek három vagy négy év után először, havat lapátolok, hegyi túrázok és ez egyszerűen fantasztikus.”

Coltyn már több, mint két éve szed kannabisz olajat. Ezalatt egyetlen kisebb problémája volt, amit a kannabisz viszonylag könnyen megoldott. Anyukája szerint a kannabisz megmentette Coltyn életét és visszaadta neki a fiát. Coltyn most a legalizáció szószólója lett és mindenkinek elmondja, hogy a nem kell félni a THC-től. Mert szükség van rá!

Olvass mégtöbbet Coltyn történetéről www.coltynscrue.org

Coltyn 5 month
“Néhány nappal később, de itt van Coltyn! Az új otthonunkban Coloradoban, még mindig harcol a gonosz Crohn-betegség ellen KANNABISZ OLAJJALl!! És NYERÉSRE ÁLL!!! 4.5kg-ot hízott, ami nagyon nehéz egy crohnosnak. Nőtt 10 centit is. De a legjobb, hogy jobban érzi magát! Nincs fájdalom, kevesebb fürdőszobába látogatás és több energia!” Wendy Turner

Coltyn 9 month
“Ma nem csak a Karácsonyt ünnepeljük, hanem 9 hónapnyi Crohn-betegség tünetmentességet is! Tavaly New Yorkban töltöttük ezt a napot Coltynt kerekesszékben tologatva. Az elmúlt 9 hónapban nem kellett tolnunk a kerekesszéket. Coltyn újra egészséges! És mindezért a kannabisznak és Jason Cranfordnak a Virágzó Remény Alapítványtól (Flowering Hope Foundation) tartozunk hálával! Egy évvel ezelőtt azt hittük nincs remény, Coltyn lassan és fájdalmasan halványult el, majd fogtunk egy ugrásnyi reményt és kipróbáltuk a kannabisz olajat. Coltyn újra normális 14 éves gyerek! Növekszik, hízik, nincs aktív Crohn, nincs gyulladás, nincs fekély, nincs fájdalom!! Köszönöm Jason!”

Coltyn 1 year 1 month
Coltyn, már több, mint 1 éve teljesen tünetmentes a kannabisz olaj használatának köszönhetően.

Nézd meg ahogy a tolószékből eljutott az ejtőernyős tréningig.

Coltyn Turner a Kannabiszról és a Crohn-betegségről (magyar felirat)

“A kannabisz faj amit Coltyn használ egy párszor változott. Nincs csodaszer. A jó hír, hogy vannak lehetőségek. Ő egy 22:1 CBD:THC arányú fajtával kezdte el és onnan ment le-fel. Azt tapasztaltuk Coltynál, hogy THC-nak része kell lennie a kezelésnek. Minnél kevesebb THC-t adtunk neki, annál kevesebb volt az energiája és az étvágya. Jelenleg egy 15:1 arányút kap és úgy tűnik, hogy neki ez a legjobb.” – Coltyn apja

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Forrás:
https://www.civilized.life/cannabis-oil-crohns-coltyn-turner-colorado-1567015857.html
http://mic.com/articles/120985/in-one-quote-this-15-year-old-said-what-everyone-s-thinking-about-medical-marijuana#.8mnX5QJ3F
http://reset.me/story/teen-who-uses-cannabis-to-treat-crohns-disease-makes-psa/
https://www.facebook.com/298774923502987/photos/a.407085502671928.83123.298774923502987/715161991864276/?type=1
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10205328188585890&set=a.1252755640686.39768.1283392601&type=1
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10206330701128077&set=a.1252755640686.39768.1283392601&type=3