Tanulmány: A kannabiszban lévő CBC segíti az új agysejtek képződését

Neurochemistry International

A közhiedelemmel ellentétben az agy nem áll le a növekedésben egy bizonyos kor elérése után. Tény, hogy az agysejtek folyamatosan termelődnek a felnőttekben, ez a folyamat neurogenezis néven ismert.

Egy úttörő kutatás Olaszországból azt mutatja, hogy a kannabiszban lévő kannabikromén (CBC) nevű, meglehetősen ismeretlen vegyület segíthet ebben a folyamatban. A Neurochemistry International folyóiratban megjelent tanulmány szerzői azt írták:

„Összefoglalva a CBC a felnőtt idegi őssejteken keresztül fejt ki hatást az agy egészségére.”

Pontosabban azt találták, hogy a CBC növelte a fejlődő agysejtek életképességét – amik a tudósok számára úgy ismertek, mint felnőtt idegi őssejtek és progenitorsejtek (NSPC).

Felnőtteknél a neurogenezis az agy egy adott területén fordul elő, ami fontos a memória és a tanulás szempontjából: a hippokampuszban. Korábbi tanulmányok azt mutatják, hogy az agy minden nap képes több, mint 5000 új sejtet előállítani, bár úgy tűnik, hogy ez a szám a korral csökken.

Ahogy a szerzők az új tanulmányban megmagyarázzák, az őssejtek, amik részt vesznek a neurogenezisben “alapvető összetevői az egészséges agyműködésnek” és a növekedésükben bekövetkezett csökkenés hozzájárul különböző betegségekhez, többek között a depresszióhoz és az Alzheimer-kórhoz.

Minden, amit tudnod kell a CBC-ről

Érdekes módon korábbi tanulmányok a CBD és a THC hasonló hatásait mutatták ki az agyi idegsejtek növekedésére.

A University of Saskatchewanról Dr. Xia Zhang vezette az egyik első tanulmányt a THC-ról és a neurogenezisről. Egy Science Daily-nek adott interjúban összefoglalta az eredményeket a 2005-ös tanulmányról:

„A legtöbb ‘kábítószer’ elnyomja neurogenezist. Csak a kannabisz segíti elő a neurogenezist.”

Bár a jelenlegi vizsgálatot patkányokból származó őssejtekkel végezték, a szerzők azt remélik, hogy a kannabisz készítményekkel végzett majdani kutatások erősebb bizonyítékkal szolgálhatnak “ezen gyógynövénytermékek jövőbeni klinikai alkalmazásának lehetséges előnyeiről, neurológiai betegségek vagy sérülések kezelésében.”

Tanulmány: A kannabisz elősegíti az új agysejtek képződését

Ez a cikk a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület önkénteseinek munkájában készült. Az Egyesület egyik hivatalos facebook csoportja, ami kizárólag CBD olaj használatával, tapasztalatok megosztásával foglalkozik: https://www.facebook.com/groups/482424458549382/. Mielőtt bárki CBD terméket vásárolna, kérjük csatlakozzon, hogy ne legyen átverés áldozata. Az egyesület munkáját, mivel nonprofit szervezetről van szó, ha csak pár 100 ft-tal is ezen az oldalon lehet támogatni. Kérünk mindenkit, támogassa munkánkat, hogy segíthessünk!
https://orvosikannabisz.com/tamogatas/

Kutatás:
http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0197018613002106